Brutális gyilkosság: 35 év múlva szabadulhat

Rendőrség

Erőszakos többszörös visszaesőként életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki 2011 februárjában, egy debreceni belvárosi lakásban minden keze ügyébe eső konyhai eszközzel bántalmazta élettársát, hogy a nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. L. Kálmán különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és súlyos testi sértés kísérlete miatt leghamarabb 35 év letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. A bíróság a vádlottat 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta, illetve kötelezte a 7 millió forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére.

Lányi Csaba tanácselnök az ítélet indoklásakor kifejtette: a vádlott a rendőrségi szakban beismerő vallomást tett, ezt azonban a bíróság előtt visszavonta. A férfi szerint miközben ő kirohant az utcára segítséget kérni, valaki bement a házba és ő okozta a nő halálos sérüléseit. A bíróság két éven át folytatta le a bizonyítási eljárását, minden DNS mintáról kiegészítő szakvéleményeket kért be, amelyek mindegyike a vádhatóság álláspontját támasztotta alá. A gyilkos eszközökön ugyanis megkérdőjelezhetetlenül a vádlott DNS nyomait találták a szakértők.

A Debreceni Törvényszék büntetőtanácsa elfogadta az ügyészség tényállását. Eszerint a vádlott és a sértett gyermekkoruk óta ismerték egymást, többször éltek együtt, L. Kálmánt a nőhöz szoros érzelmi szálak fűzték. Annyira szoros volt a kapcsoalt, hogy egy közösen elkövetett bűncselekmény miatt börtönben is voltak, az asszony azonban hamarabb szabadult és összeköltözött egy másik férfival.

L. Kálmánt 2010 őszén engedték ki, ezután Debrecenbe jött, hogy felmelegítse kapcsolatát a sértettel. Az asszony szakított új élettársával, egy hónap után azonban újra otthagyta L. Kálmánt és visszatért korábbi párjához. A vádlott nem akart belenyugodni a szakításba, 2011. február 9-én ittas állapotban el is ment hozzájuk. A vádlott minden szó nélkül megütötte a féréfit, majd közölte vele, hogy R. az ő nője, felejtse el, a “felesége” tabu. 5-10 perc múlva a vádlott az asszonnyal együtt távozott, a közelben lakó unokatestvéréhez vették az irányt.

Útközben végig bántalmazta az asszonyt, ütötte, rúgta, a haját tépte. A nő a bántalmazás miatt többször elesett az utcán. A rokon házában aztán tovább folytatódott a szóváltás, az unokatestvér inkább el is ment hazulról. Később a nő és a férfi is lehagyta a házat, de aztán visszatértek, a lakásban és az udvaron is folytatódott a verekedés.

L. Kálmán aztán az ágyra került nőt minden keze ügyébe került eszközzel ütötte-szúrta: késekkel, villával, ollóval, vízforralóval, kitört létrafokkal, fúróval, festőhengerrel is. Mivel látta, hogy az asszony eszméletét vesztette, lelocsolta egy vödör hideg vízzel, de a nő nem ekkor sem tért magához. A vádlott az utcára futott, egy buszmegállóban várakozó férfit kért meg, hogy értesítse a mentőket és a rendőrséget. A kiérkező mentősök a nőn már nem tudtak segíteni. Az asszonyon több mint kilencven sérülést találtak az orvosszakértők, emellett combcsont, orrcsont és bordatörést, valamint lép-, vese- és tüdősérülései is voltak az áldozatnak.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyész tényleges életfogytiglant kér, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett. Az előzetes fenntartásáról hozott végzést azonban minden érintett tudomásul vette.

dehir.hu