Az erkélyen keresztül próbált menekülni egy körözött férfi Debrecenben

Az erkélyen keresztül próbált menekülni egy körözött férfi Debrecenben

Rendőrség

A körzeti megbízottak elfogtak Debrecenben egy férfit, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben.
A rendőrök 2014. szeptember 13-án 18 óra 15 perc körüli időben megjelentek Debrecenben, a Derék utcán, mert olyan információjuk volt, hogy az egyik társasház lakásában egy körözött férfi tartózkodik. Amikor a helyi lakos megtudta, hogy az egyenruhások őt keresik, akkor az ötödik emeleti lakásának erkélyén keresztül próbált elmenekülni az intézkedés elől és átmászott a szomszédjához. A rendőröket a szomszéd beengedte az ingatlanába, ahol intézkedés alá vonták a 28 éves férfit, aki a fürdőszobában rejtőzött el.

Az igazoltatás során a körzeti megbízottak megállapították, hogy V. Kálmán ellen a Debreceni Törvényszék BV. Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki, mert nem kezdte meg jogerős szabadságvesztés büntetésének letöltését. A járőrök a 28 éves férfit elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, majd átvitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.