Tényekkel küldte padlóra a „bezzegromániázókat” Rétvári Bence államtitkár – írja a Magyar Nemzet.
A Rétvári által Facebook-oldalán ismertetett grafikon ugyanis azt mutatja, hogy az egyes EU országokban mennyien vannak kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának, azaz a lakosság mekkora része él szegénységben vagy ennek a határán. – Ezt az EU minden országban ugyanúgy vizsgálja – hívta fel a figyelmet a mérés egységes módszertanára.
“Ebben a rangsorban Magyarország a 13. helyen szerepel, azaz pont a középmezőnyben vagyunk. Köszönhető ez az egymillió új munkahelynek, a családi adórendszernek és a rezsicsökkentésnek is”
– mutatott rá.
Rétvári szerint sokat sikerült javítanunk, ami a szegénység helyzetét illeti, mert tíz éve Magyarország még a 24. helyen állt ebben a rangsorban, akkor csak Görögország, Bulgária és Románia volt mögöttünk.