Azonnali válaszokat követel a DK a kegyelmi ügyekben a kormánytól – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője vasárnap online közvetített sajtótájékoztatón.
Kálmán Olga közölte, több hírportál beszámolója szerint Balog Zoltán már akkor K. Endre kegyelméről egyeztett Novák Katalinnal, amikor még meg sem alakult a köztársasági elnök tanácsadó testülete. Ráadásul nem ez volt az egyetlen kegyelmi ügy, Balog Zoltán elmondása szerint ötöt támogatott.
Ki volt a másik négy, akikért Balog lobbizott? Ők mit követtek el? Kiengedték végül őket? Mit kerestek a kegyelmi ügyek Balognál, amikor nem volt még tanácsadó sem? Miért nincs következménye annak, hogy nyilvánvalóan sérült a Sándor-palota szuverenitása? – tette fel a kérdéseket Kálmán Olga.
Hozzátette, arra is kíváncsiak, hogy csak Balog Zoltánnak volt beleszólása kegyelmi ügyekbe, vagy “minden fideszes politikus ki tud menteni egy pedofil ismerőst?”
A frakciószóvivő szerint “gyomorforgató és veszélyes”, hogy titkolják, kiknek adott még elnöki kegyelmet az “orbáni pedofil hálózat”. Az ügy megmutatja, hogy “Orbán Viktor szerint nekik mindent szabad, a fideszes pedofilok az orbáni rendszerben a törvények felett állnak”.
Kálmán Olga hangsúlyozta, Orbán Viktor válaszokkal tartozik az országnak.
Kálmán Olga Facebook oldal