A munkahelyek megvédését, az infláció letörését és a bérek növelését nevezte a legfontosabbaknak a magyar gazdaság szempontjából Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A miniszterelnök az interjúban elmondta, a kormány szerint az európai és a magyar gazdaság működését is meghatározza az orosz-ukrán háború, amelynek ha vége lenne, az európai és a magyar gazdaság is a “szebbik arcát” tudná mutatni.
Elmondta, ebben a helyzetben a kormánynak meg kell védenie a munkahelyeket, amivel nem áll rosszul, sőt 70-80 ezer betöltetlen álláshely van az országban.
Orbán Viktor fontosnak nevezte az infláció letörését, ebben radikális eszközökhöz nyúlt a kormány. Az árspekuláns multikat erővel kell rákényszeríteni arra, hogy abbahagyják az indokolatlan áremelést – jelentette ki.
Elmondta azt is, augusztus végére általános vélemény lesz, hogy a kormány el fogja tudni érni az évvégi egy számjegyű inflációt.
A miniszterelnök azt mondta, az infláció elleni küzdelem után jön a növekedésért folytatott küzdelem, amit össze kell kötni a béremeléssel.
A magas árak ellen két módon lehet védekezni: az infláció letörésével és a bérek emelésével – közölte, hozzátéve: a kormány a családokat akarja megvédeni.
Orbán Viktor: a harmadik negyedév már érezhetően jobb, mint a második
A kormány dolgozik, így várhatóan a gazdasági növekedés terén is visszaáll az ország az idei harmadik és negyedik negyedévben a megfelelő pályára, ahogy az infláció esetében is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Hozzátette: a harmadik negyedév már érezhetően jobb, mint a második.
Elmondta azt is, az év végére a reálbérek és a növekedés tekintetében “egy pozitív nullát” szeretne elérni, vagyis az év második felében bekövetkező béremelések ellensúlyozhatják mindazt a rosszat, ami az év első felében történt.
A kormányfő kifejtette: bár az első negyedév mindenkinek nehéz volt, a magyar gazdaság jól állta a sarat, a munkanélküliségi adatok nem estek vissza.
Rámutatott arra is, hogy a jövő évi költségvetés 6 százalékos inflációval számol, de ez akár 5 százalékos is lehet jövőre.
Orbán Viktor: Budapest olyan város, ahová “el kell jönni”
Az olyan események, mint az atlétikai világbajnokság, azt üzenik a világnak, hogy Budapest egy olyan nemzetnek a fővárosa, ahová “el kell jönni” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.
A miniszterelnök hangsúlyozta, a sportesemények gazdaságilag is nagyon fontosak és pénzt hoznak, de ami ennél fontosabb, fókuszálják a világ figyelmét.
Magyarország megrendezte a vizes világbajnokságot, a labdarúgó Európa-bajnokságot, az Európa Liga-döntőt, most pedig kezdődik az atlétikai vb, emellett “karnyújtásnyira vagyunk egy Bajnokok Ligája döntő megrendezésétől”, és ezek mind ide irányították a világ figyelmét – emlékeztetett.
“Úgy érezheti a világ, hogy aki nem volt itt, az kimaradt valamiből, az atlétikai világbajnokság ebbe a sorba illeszkedik” – mondta Orbán Viktor, aki megköszönte a sportesemény megrendezésében résztvevő szervezők és önkéntesek munkáját.
Orbán Viktor: politikai és üzleti tárgyalások is lesznek az atlétikai vb és augusztus 20-a alkalmával
A miniszterelnök több mint egy tucat hivatalos kétoldalú találkozón vesz részt a budapesti atlétikai világbajnokság és az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmával – erről Orbán Viktor pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt.
A kormányfő elmondta: a következő napokban Budapestre jön a török elnök, a szerb elnök és a katari emír is.
Hozzátette: Magyarország “politikai barátai” is itt lesznek a közép-ázsiai térségből, így Azerbajdzsánból, Üzbegisztánból, Kirgizisztánból és Türkmenisztánból, valamint nagyon sok üzletember érkezik a világ minden tájáról, elsősorban Nyugat-Európából és Kínából.
Jelezte: politikai és üzleti tárgyalásokat is folytatnak, és miniszterelnökként, több mint egy tucat hivatalos kétoldalú találkozója lesz augusztus 20-a és a világbajnokság alkalmával.
Orbán Viktor: saját hadiipar nélkül nincs működőképes hadsereg
Saját hadiipar nélkül Magyarország nem tud az országot megvédeni képes hadsereget létrehozni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormányfő a hadsereg újjáépítéséről szólva hangsúlyozta: a magyar hadsereg lényege a katona, és nagyon fontos, hogy “ne egyenruhás munkavállalóink”, hanem “harcosaink legyenek”.
Ugyanakkor kiemelte azt is: saját gyártás nélkül Magyarország nem tud működőképes, az országot megvédeni képes hadsereget létrehozni.
Elmondta: pénteken adják át a Rheinmetall gyárát, és Zalaegerszeg büszke lehet arra, hogy a világ legmodernebb páncélozott harci járműve itt készül majd.