A német személyzet nem vette át a német-cseh határon a MÁV-Start által kiállított szerelvényt, mert szerintük nem volt megfelelő műszaki állapotban – tudta meg az Indóház Online.
A vonat nem folytathatta útját Hamburg felé. Azt kifogásolták az iho információi szerint, hogy az egyik kocsiban nem működik a légkondi, és az egyik ablak felső, billenő része kitörött.
Az eset miatt körülbelül háromszázötven utas maradt a děčíni állomás peronján azzal, hogy oldják meg a továbbutazást, ahogy tudják
– írta a szakportál.
A MÁV-START a nemzetközi társvasutak bevonásával azonnal vizsgálatot indított az eset kapcsán. További tájékoztatást későbbre ígértek.