A 4,1-es erősségű földmozgást Sopron térségében a lakosság is érzékelte – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken reggel.
Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának tájékoztatása szerint 2023. március 30-án, helyi idő szerint 22 óra 26 perckor földrengés volt Ausztriában, Bécsújhely térségében, az országhatártól megközelítőleg huszonöt kilométerre.
A földmozgás erőssége 4,1-es volt a Richter-féle skálán. A közlemény szerint a rengést Sopron térségében a lakosság is érzékelte, de károkról egyelőre nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
Az OKF azt is közölte, hogy mi a teendő földrengés esetén
Amíg tart a rengés:
- Ne hagyjuk el az épületet, illetve ne próbáljunk meg bejutni, ugyanis a legtöbb sérülés ilyenkor történik (ledőlő kémény, lehulló vakolat, üvegcserép miatt).
- Az épületen belül igyekezzünk minél távolabb kerülni ablakoktól, üvegektől, könyvespolcoktól és olyan tárgyaktól, amelyek leesve sérülést okozhatnak.
- Keressünk menedéket az asztalok alatt, az ajtókeretben, a szoba sarkában.
Mit NE tegyünk földrengés esetén?
- Ne használjuk a telefont feleslegesen, csak életveszély esetén, mert a hatóságoknak szükségük van minden szabad vonalra.
További információ itt.