A Závecz Research friss közvélemény-kutatása szerint szeptemberben még 37 százalékon, novemberben viszont már csak 33 százalékon áll a kormánypárt támogatottsága – ismertette a Telex.hu.
Ugyan a Fidesz támogatottsága csökkent,
az ellenzék nem tudott ilyen mértékben erősödni,
a baloldali pártok közül egyedül a Demokratikus Koalíció (DK) tudta növelni a támogatottságát.
A cég legutóbb májusban és szeptemberben készített felmérést az aktuális pártpreferenciákról.
Fotó: Závecz Research Intézet
A Fidesztől május óta eltávolodó szavazók száma egymillió fő, de 2,7 milliós táborával így is kimagaslik a politikai mezőnyből
– állapítja meg a közvélemény-kutató cég.
Az ellenzéki pártok közül egyedül a Demokratikus Koalíció tudott érdemben erősödni:
májusban 9, most 11 százalékos támogatottságot ért el a teljes választói körben.
A Závecz felméréséből kitűnik, hogy az őszi hónapokban a fiatalok közül sokan távolodtak el a kormánypárttól: szeptemberben a harminc év alattiak 35 százaléka támogatta a Fideszt, most csupán 25 százaléka.
Az intézet viszont hangsúlyozza:
bár csaknem mindegyik társadalmi rétegben meggyengült a kormánypárt, vezető pozíciója sehol nincs veszélyben.
A Závecz szerint jelentősen romlott a közhangulat is tavasz óta:
Májusban az emberek 52 százaléka érzékelte úgy, hogy rossz irányba mennek dolgok a hazánkban, szeptemberben jóval többen, 62 százalék, jelenleg pedig már a lakosság 71 százaléka érzékel negatív folyamatokat.