Facebook-oldalán közölte a PDSZ a PSZ-szel közös felhívásában, hogy emelik a tétet.
Mivel látható, hogy a kormány erőre erőszakkal válaszol, viszont továbbra is csak az erőből ért, azt javasoljuk, hogy kollégáink szervezzenek a munkahelyeken hétfőtől olyan sztrájkokat, amelyek kihasználják a törvény kiskapuit!
– írják.
Azt írják, ki kell használni, hogy
– az intézményvezető köteles kiértesíteni a szülőket a tervezett és bejelentett sztrájk esetén;
– kérjük meg a szülőket, hogy a munkabeszüntetést úgy segítsék, hogy ez idő alatt ne küldjék be a gyermekeiket az intézménybe, mert ekkor felügyelni és tanítani sem kell (így kihúzzuk a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatás előírásának „méregfogát”);
– a törvény alapján összevont felügyelet tartható;
– a sztrájk alatt megtartandó tanítási órákat más napokra át lehet helyezni, ezért javasoljuk, hogy hétfőtől egy olyan, bizonyos időszakokat megcélzó, „gördülő” sztrájk megszervezését kezdjék meg a kollégák az intézményekben, amelynek részleteit itt lehet olvasni.
Ügyeljünk arra, hogy a tervezett sztrájkot minél előbb jelentsük be az intézményvezetőnek, mert a bejelentéstől számított öt nap múlva lehet belekezdeni a munkabeszüntetésbe – olvasható a felhívásban.