A Mi Hazánk Mozgalom követeli a “Férfiak40 program” bevezetését, vagyis azt, hogy ne csak a nők, hanem a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év munka után – jelentette be a párt családügyi szakpolitikusa szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A férfiak 38 százaléka, a fizikai munkát végző férfiak 50 százaléka nem éli meg a nyugdíjkorhatárt, vagyis “a munkából egyenest a temetőbe vezet az utuk” – közölte Halász Géza.
A párt szerint, minden dolgozó magyar embert megillet a nyugodt nyugdíjas kor és a program bevezetését indokolja az alaptörvény által garantált nemek közötti egyenlőség elve is – tette hozzá.
Az Orbán-kormány 2012-ben elvette a vasutasoktól, bányászoktól, tűzoltóktól, a rendvédelmi dolgozóktól, vagyis a nehéz, megterhelő munkát végző, jellemzően férfiaktól a kedvezményes idejű nyugdíjazás lehetőségét – emlékeztetett.
Ugyan bevezették a “Nők40 programot”, de a férfiak nem kaptak semmit – mondta.