Június 1. és 8. között összesen 299 hivatásos állományú rendőr nyújtotta be lemondási kérelmét – tudta meg a Magyar Hang az Országos Rendőr-főkapitányságtól.
2020 novembere és idén május 31. között a kormány a koronavírus-járványra hivatkozva megtiltotta a rendvédelmi és az egészségügyi dolgozók távozását, a korlátozásban pedig csak néhány hónapos szünetet tartottak.
Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára a lapnak elmondta, a felmondók száma akkor is jelentősnek mondható, ha ez a közel 37 ezres hivatásos állománynak nem egészen 1 százalékát teszi ki, hiszen mindössze egyetlen hétről van szó, a leszerelési hullám pedig várhatóan tovább tart majd.
A főtitkár úgy tudja, főként a közrendvédelmi területről, az utcai szolgálatot végző tiszthelyettesek köréből távoznak sokan. A felmondási idő jellemzően két hónap, így a most felmondók várhatóan augusztus legelejéig dolgoznak még.
Újabb 10 hónapos rendőrjárőr-képzés indul, ennyi lesz majd a fizetés
Utánpótlás alig érkezik: az RTL Klub úgy tudja, hogy idén már csak 460-an jelentkeztek a kétéves tiszthelyettesi technikumi képzésre, és lasszóval kell fogni a fiatal rendőröket. Összehasonlításképpen: a Belügyi Szemlében megjelent tanulmány szerint 2014-ben még 3060-an jelentkeztek, 2018-ban 1715-en, 2019-ben pedig 880-an.
Az állományt ugyanakkor a tízhónapos járőrképzésre jelentkezők száma növelheti valamelyest.