Vitathatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc jelenléte nem segíti, sőt, nagyban hátráltatja az ellenzéki pártok térnyerését. Nem kell messzire mennünk, a Fidesz legutóbbi kampánya is döntően arra épült, hogy a háttérből a DK elnöke mozgatja a szálakat.
Hogy ennek mennyi a valóságtartalma, az szinte mellékes is, tény viszont, hogy a szavazók jelentős részét – a háborúellenes retorika mellett – a Gyurcsány-ellenesség állította Orbánék oldalára.
Megújul-e az ellenzék? Egyelőre nem úgy fest. Gyurcsány és Jakab fénysebességgel hátrált ki az összefogás ernyője alól, és tették egy személyben felelőssé a vereségért Márki-Zay Pétert. Annak ellenére, hogy az elmúlt 4 év során a Jobbik tábora amortizálódott legnagyobb mértékben (becslések szerint 1/3-uk a Fideszhez, másik harmaduk a Mi Hazánkhoz pártolt át), a DK pedig finoman szólva nem törte agyon magát a kampányban, egyik párt vezetője sem gyakorolt önkritikát.
Míg Jakab Péter tegnap este az ATV-ben ostorozta Márki-Zay-t, Gyurcsány a Facebookon nyugtatta meg híveit: megy tovább. Visszavonulni úgy fest, esze ágában sincs.
A hazának szüksége van rátok. Hogy visszataláljon saját útjára. Ez magától nem megy. Vagy ti, vagy senki.
Ne hagyjuk cserben a hazát. Ne mondjátok, hogy mindegy, hogy reménytelen, hogy ez egy ilyen ország.
Nem.
Ez egy olyan ország, amilyenné tesszük.
Most nehéz.
Mi megyünk tovább.
Gyertek velünk
– üzente Gyurcsány, a teljes poszt itt olvasható: