Dokumentumok bizonyítják, hogy az ügyészség elszabotálta a Farkas Flórián elleni nyomozást – közölte keddi sajtótájékoztatóján Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje. Az ellenzéki politikus elmondta: nyolc évvel ezelőtt tettek feljelentést a Híd a munka világába elnevezésű projekt ügyében, és most azt a tájékoztatást kapták, hogy ismét meghosszabbítják a nyomozást, ezúttal idén június 10-éig.
Időközben azonban – folytatta – nagyon sok irat eljutott hozzájuk erről az úgynevezett nyomozásról: 800 oldal iratot, 24 tanúvallomást tudtak átnézni. Ezek között viszont nem található tanúvallomás Farkas Flóriántól.
Az ügyészségben ezek szerint nem merült fel, hogy felelős lehetne Farkas Flórián, aki pedig aláírta a projekttel kapcsolatos szerződések nagy részét, valamint kifizetési és teljesítési igazolásokat is
– vonta le a következtetést Hadházy Ákos.
A projektmenedzserek, illetve a roma önkormányzat irodavezetője mellett csak „kishalak” vannak a gyanúsítottak között – tette hozzá. Elmondta azt is: a 24 tanúvallomás egyikében sincs szó arról, hogy rákérdeztek volna, adott-e Farkas Flórián bármilyen utasítást, volt-e neki bármilyen köze ehhez az ügyhöz.
Ezekben a projektekben sok milliárd forintot költöttek el, de valójában az égadta világon semmit nem végeztek. A nyomozás ennek ellenére csak néhány apró részletről, néhány tízmillió forintos csalásról szól a megkapott dokumentumok szerint.
Úgy tűnik, a nyomozás nem is arról szól, amit az OLAF – az EU csalás elleni hivatala – is nyomozott, és nem arról, hogy miként fizették ki a roma önkormányzatnak azon tagjait, akik Farkas Flóriánnak szolgálatokat tettek – mondta a független képviselő. Szerinte ez a nyomozás arra jó, hogy bemutassa, hogyan próbálja Polt Péter legfőbb ügyész kimenteni a Fideszhez közeli, illetve fideszes elkövetőket.