80. epizódjához érkezett a Kásler Miklóssal készített alákérdezős interjúsorozat, az Életközelben.
Az egészségügyért is felelős miniszter a propagandavideóban úgy fogalmazott, pandémia ugyan elfedte a többi hírt, de az egészségügyben alapvető változások indultak el. Beszámolója szerint bevezették “a prevencióra épülő új egészségkultúrát”, létrehozták “az öt nemzeti egészségügyi programot.”
Ezen túlmenően a koronavírus-járvány miatt készült el a Nemzeti Infektológiai Program, amelynek köszönhetően a további járványokat lényegesen felkészültebb állapotban várhatjuk
– tette hozzá a tárcavezető.
A kormany.hu által szerényen csak Prof. Dr.Kásler Miklósnak nevezett miniszter “baloldalazni” sem felejtett el. Mint sorolta, a 2010 előtti, baloldali vezetés kórházakat számolt fel, elindították az egészségügy privatizációját és vizitdíjat vezettek be. „Ezzel szemben az Orbán kormány alatt építkezik a magyar egészségügy.” A miniszter rámutatott: 500 Mrd forintot költött a kormány a vidéki egészségügy fejlesztésére, 700 Mrd forintot pedig a központi régió és Budapest fejlesztésére, amellyel legalább 70 év hiányosságait pótolták.
Az elmúlt négy év oktatásfejlesztéséből kiemelte
- az ingyenes gyermekétkeztetést,
- a rászoruló gyermekek ingyenes étkeztetését a tanszünetekben,
- hogy minden magyar gyerek ingyenesen kapja meg a tankönyveke,
- illetve, hogy “a megújított Nemzeti alaptanterv kimondottan értékorientált oktatást tesz kötelezővé.”
Kásler Miklós arról is beszélt, hogy a kultúra esetében olyan fejlesztés zajlik Magyarországon, ami talán egyszer, a kiegyezés után fordult elő a magyar történelemben,
Ha hozzátudtam járulni a magyar nemzet örökségéhez, akár úgy, hogy az eredmények később látszódik, akkor érdemes volt.
– mondta.