Bódis: az egyetemek és szakképző intézmények is segítik az érkezőket

Ország

Az egyetemek és szakképző intézmények is segítik az Ukrajnából érkezőket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Bódis József a háborúra utalva a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: “még nem győztük le a koronavírus-járványt, de egy új, olyan probléma adódott (.) szomszédainknál, ami az emberek rettegett valósága (.), és erre “muszáj reagálni”. Kiemelte: a magyar felsőoktatás biztosítja a képzés folyamatosságát az Ukrajnából érkező diákoknak és oktatóknak. Az államtitkár célként jelölte meg, hogy mindenki a lehető legkisebb kárral kerüljön ki ebből a helyzetből.

Hankó Balázs, az ITM helyettes államtitkára a részletekről azt közölte, hogy a kárpátaljai Beregszászon működő II. Rákóczi Ferenc Főiskoláról mintegy száz oktató, ugyanennyi hallgató és további ötven felsőoktatási dolgozó érkezett Magyarországra. Családtagjaikkal együtt több mint 300 ember elhelyezéséről gondoskodtak – tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy a kárpátaljai magyar felsőoktatás folyamatosságának biztosítása érdekében 130 millió forinttal “kiszélesítették” a Makovecz-program keretét, aminek köszönhetően a főiskola folyamatos online képzéseket tud tartani.

A magyar felsőoktatás kész ukrajnai oktatók és külföldi hallgatók befogadására; számukra a megfelelő elhelyezést is biztosítani tudják – jelentette ki.

Borhy László, a Magyar Rektori Konferencia elnöke arról beszélt, hogy szervezetük 64 intézménye ajánlotta fel segítségét az érintett hallgatók, az oktatók és családjuk megsegítésére. A segítségnyújtás gyorsan, folyamatosan és koordináltan zajlik az ITM-mel és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) közösen – mutatott rá az ELTE rektora.

A Magyarországra érkező hallgatóknak a tanulás folytatásában, az oktatóknak pedig a tanítás lehetőségében akarnak segíteni; a kisgyermekkel érkezőnek gyermekfelügyeletet és -foglalkozásokat biztosítanak – ismertette. Nagyon sok kollégiumihely-felajánlás érkezett, a felsőoktatási intézmények adománygyűjtő akciókat is szerveznek – jelezte.

Murai László, a HÖOK elnöke a többi között arról szólt, hogy a hétvégén tartott közgyűlésükön a magyar egyetemisták szolidaritásukról biztosították a kárpátaljai magyarokat és az ukrajnai lakosságot. Jelezte azt is, hogy Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) egymillió forintot ajánl fele egy határmenti településnek. Ennek részleteiről a HÖOK-elnök későbbre ígért tájékoztatást.

MTI