A műsor legújabb adásából Emilio esett ki, hiába teljesített jól Rag’N’Bone Man-ként.
A Sztárban sztár!-ban is szóba került az ukrajnai helyzet, Tilla azzal kezdte az adást, hogy elmondta, az emeltdíjas hívásokkal a nézők ezúttal nem csak a versenyzőket támogatják, hanem az ukrán-orosz háborúból menekülő családoknak is segítenek a bevételből.
Ezúttal is a legismertebb hazai- és világsztárok bőrébe bújtak az énekesek, a veszélyzónába Péterffy Lili és Emilio kerültek, utóbbinak kellett búcsúznia a versenytől. Emilio ezúttal Rag’N’Bone Man-ként állt színpadra, ami kifejezett lelki terhet jelentett számára.
Elmondta, hogy élete nagy harca volt megszabadulni a túlsúlyától, amit most a szerep kedvéért vissza kellett vennie. Ez nagyon megviselte őt érzelmileg, mert rengeteg gyermekkori sérülés jött felszínre – írja a Blikk. Az énekest gyakran csúfolták a túlsúlya miatt és hatalmas dolognak érzi, hogy kilencven kilótól sikerült megszabadulnia.
Előadása végén mindenki állva tapsolta meg őt, Lékai-Kiss Ramóna el is sírta magát. De hiába kapott 39 pontot a zsűritől, a verseny végén neki kellett távoznia.