Az ország egyik legismertebb klinikai szakpszichológusa letette voksát a Fidesz mellett, és nem is akárkit ajánl a szavazók figyelmébe.
„Az ember a szava! Németh Szilárd szavai szilárdak, mint neve is, nomen est omen. Nála hitelesebben megnyilatkozó politikust nem ismerek. Egyenes, következetes, mély meggyőződéssel képviseli közös ügyeinket, ezt a képviseletet a parlamentben is rábízhatjuk”
– idézte közösségi oldalain Németh Szilárd Bagdy Emőke furcsa meglátásait. “Köszönöm a támogatást! Hajrá, Csepel, hajrá, Soroksár!” – tette hozzá a fideszes politikus.
A Facebook-poszt valami rejtélyes okból kifolyólag eltűnt Németh Szilárd közösségi oldaláról, de az internet természetesen most sem felejt:
Bagdy Emőke az utóbbi években számos olyan megnyilatkozásával vette észre magát, amelyek illeszkednek a kormány narratívájába.
a gendermesék veszélyt jelentenek a gyerekekre.A darálástól ugyan maga Bagdy Emőke is elhatárolódott, de a kormány lényegében erre az irányvonalra építette fel a maga úgynevezett „gyermekvédelmi”, sokak szerint homofób népszavazását, amelyet az április 3-i országgyűlési választással egy időben tartanak.
Bagdy Emőke decemberben megkapta a Duna Televízió alapította, tizedik alkalommal odaítélt Duna-díjat, amit Kövér László, az Országgyűlés elnöke adott át neki.