Tizenhat halálos áldozata volt a koronavírus-járványnak 2021-ben a katonák és honvédelmi alkalmazottak körében – mondta Benkő Tibor a Spirit FM Exkluzív című műsorában.
„16 emberünket nem tudtuk megmenteni”
– fogalmazott a honvédelmi miniszter. Elmondta azt is, hogy a kormány döntése alapján
hathavi illetmény jár az egyenruhát viselőknek az „odaadó lelkiismeretes munkájukért”, illetve január elsejétől 10 százalékos illetményfejlesztésre számíthatnak.