A fertőzéseket tekintve december második hetében várható a tetőzés a negyedik hullámban – mondta Kásler Miklós miniszter Életképek című alákérdezéses videóinterjújában.
Az R-tényező, ami megmutatja, hogy egy ember hány embert fertőz meg, viszonylag kedvezőbben alakult, mint ahogy várható volt, ugyanakkor a szennyvizekben a víruskoncentráció emelkedett
– magyarázta Kásler.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az omikron variánsról azt mondta, meg kell várni, míg elegendő ismeret birtokába jutnak a szakértők ahhoz, hogy felelősséggel nyilatkozzanak az új vírusmutáns veszélyeiről.
Az oltásellenesek félelmét, amely szerint a koronavírus csak a gyógyszergyártók üzleti fogása lenne, azzal kommentálta, hogy számos világjárványt akadályoztak meg a vakcinák a történelem során. Emlékeztetett: Magyarországon, a világon egyedüliként 13 féle vakcinát kapunk meg gyermekkorunkban. Senkinek eszébe nem jut megkérdőjelezni azt, hogy hatékonyak-e.