Hódi Pamela bírósághoz fordult, miután elvették Berki Krisztián jogosítványát. Azt szerette volna elérni, hogy hivatalosan is megtiltsák, hogy Berki autóval vihesse a lányukat iskolába.
A Bors információi szerint Pamela kérelmét a bíróság elutasította. Berki Krisztián nagyon örül a bírósági döntésnek, szerinte Pamela pusztán sértődésből és pökhendiségből támadja őt és nem ez volt az utolsó eset, hogy a bíróságon találkozott volt párjával.
Hódi Pamela Berki szerint egy régi fotó miatt fordult a bírósághoz:
Pamela a közösségi oldalamon látott egy régi fotót, amin úgy tűnt, mintha vezetnék. Ez azonban csupán szomorú a feltételezés részéről, hiszen jól tudhatja, hogy nincs jogosítványom, tehát nem vezetek.
A másik állítása, amiért bíróságra ment, hogy veszélyeztetném Natikát, ami ugyancsak képtelenség! Hangsúlyozom: semmilyen körülmények között nem sodornám veszélybe a lányomat és nem igaz, hogy agresszívan vezetek. Csak akkor fogok újra volán mögé kerülni, ha visszakaptam a vezetői engedélyem.
Berki Krisztián a lapnak azt is elmondta, hogy ha iskolába szeretné vinni a kislányukat, majd megy taxival vagy BKV-val, vagy pedig Mazsival, akinek van jogosítványa. Berkinek nagyon fáj a Pamelával való viszonya, mert ő a gyermeke fejlődését tartja szem előtt. Részese akar lenni lánya felnőtté válásának és annyi időt tölteni vele, amennyit a kislányuk csak szeretne.