A Szél Bernadett független képviselő által megszerzett adatok szerint 2010 óta 2255 személy esetében adott engedélyt a Fővárosi Törvényszék nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre.
A megfigyelések zöme a közelmúltban történt, 2019-ben 261 személyt, míg 2020-ban 310-et figyeltek meg. A képviselő hangsúlyozza, ilyenkor
nem csak “egyszerű” telefonos megfigyelésről van szó, a gyanúsított személyek lakását ugyanis átkutathatják, telefonjukat lehallgathatják, leveleiket pedig rögzíthetik.
Törvény szerint bírói engedély kell a nemzetbiztonsági szolgálatok olyan feladatainak ellátásához, mint például Magyarország törvényes rendjének törvénytelen eszközökkel való megdöntésére, vagy Magyarország gazdasági biztonságának veszélyeztetésére irányuló törekvések elhárítása.
A gyanúsított személyek lakását átkutathatják, telefonját lehallgathatják, leveleiket rögzíthetik.
A Fővárosi Törvényszék minősített adatokra hivatkozva arra nem válaszolt, hogy nemzetbiztonsági feladatok szerinti bontásban hány megfigyelésre került sor, magyarul hány engedélyt adtak ki pl. terrorizmus és szervezett bűnözés felderítése érdekében, a törvényes rend megdöntése vagy az ország gazdasági biztonságának veszélyeztetése kapcsán, rémhírterjesztés, vagy közösség elleni uszítás miatt.
Szél Bernadett arra is felhívta a figyelmet, hogy
a Fővárosi Törvényszék bírái minden egyes előterjesztést jóváhagytak,
vagyis egy esetben sem tagadták meg a titkos megfigyelésre irányuló kérelmet.