ByeAlex befestette a körmeit. Hogy egy férfinak miért van erre szüksége, azt csak ő tudja, mindenesetre a kommentelők ezúttal sem kímélik őt.
ByeAlex ezúttal is túllőtt a célon – legalábbis sokan így gondoljak. Ezúttal festett körmeivel akasztotta ki követőt, bár van, aki szerint nagyon menő.
Remek. A hozzád hasonlók a példaképei a gyerekeknek. Ehhez tényleg csak gratulálni tudok. Nem, az igényesség sosem baj. De ez… Megérett a világ a pusztulásra. Ez, amit ma az úgynevezett előadók képviselnek, ez nagyjából botrány. A semmitmondó, olykor erőszakos szövegek, és ez az irány, amit képviseltek. Nincsenek szavak tényleg…
– írja valaki. Mások szerint szimplán gusztustalanok és ízléstelenek az énekes körmei, de persze szép számmal akadnak olyanok is, akik ByeAlex védelmére kelnek.
Nagyon jó. Igényesebb, mint sok nőnek! A másik dolog meg: azoknak mondanám, aki ítélkezik, hogy inkább legyen ilyen, mint igénytelenül koszos és szétrágott! Ja és a 21. században élünk, nem az ókorban
– hangzik egy vélemény.
És mit szól a kommentháborúhoz ByeAlex, aki már megszokta, hogy folyamatosan beszólnak neki? Üzenete mindössze ennyi:
imádom, ami a körmöm miatt megy itt…
Sőt, azóta még egy fotót posztolt, amin festett körmökkel látható: