Hétfőn folytatódott a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon Berki Krisztián büntetőfékezéses pere.
Szerettem volna minél hamarabb túlesni az előzésen, úgy éreztem, hogy a sofőr nem szimpatizál… erőszakos, agresszív vezetési stílusa volt. Végül kielőztem, visszatértem a sávomba, akkor szólt a feleségem, hogy megérkeztünk. A feleségem a térképem, a navigációm, egy házat akartunk megnézni, oda mentünk. Láttam, hogy a lakópark kapuja zárva van, a másik oldalon pedig egy pocsolya volt, ezért a szervizútra akartam kanyarodni, a tükörben láttam, hogy a busz nem lassít, majd belém jött.
– mondta Berki a vallomásában.
Kovács József tanácsa közúti veszélyeztetés és jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntettében is bűnösnek találta a férfit, ezért halmazati büntetésül
két év szabadságvesztésre, négy év próbaidőre felfüggesztve, és két év közúti járművezetéstől való eltiltásra ítélte. Emellett 625 ezer forint pénzbüntetést is kapott, és neki kell kifizetnie a több mint 600 ezer forintos bűnügyi költséget is – írja a telex.hu.