A Telex.hu szerette volna megtudni, van-e lehetőség a védettségi igazolvány meghosszabbítására amennyiben az érvényét veszti.
Valakinek, aki már átesett a fertőzésen, még igazoltan magas az ellenanyagszintje. Az egyik információs számon azonban azt közölték a lappal:
a lejárt határidejű védettségi igazolvány nem hosszabbítható meg.
Mára már több millió magyar kapta meg a védettségi igazolványát, vagy azt követően, hogy megkapta a koronavírus elleni vakcinát, vagy azért, mert átesett a fertőzésen.
Azok, akiket beoltottak, olyan igazolványt kapnak, amelynek nincs érvényességi ideje, míg a fertőzésen átesettek 4 vagy 6 hónapos határidővel rendelkező kártyát kapnak, attól függően, igazoltan megfertőződtek vagy ellenanyag-vizsgálat bizonyítja, hogy átestek a fertőzésen.
A fertőzésen átesettek közül sokaknak hamarosan lejárhat a kártya érvényessége, és sokan közülük az azóta eltelt időben még nem kaptak oltást – ha egyáltalán regisztráltak.
Azok, akik korábban igazolt fertőzöttek voltak, az igazolvány lejártát követően kifizethetnek 11 ezer forintot az ellenanyag-vizsgálatra, majd háromezer forintért kérhetnek új védettségi igazolványt.