A hódmezővásárhelyi Rádió 7 “Közös Nevező” című műsornak adott telefonos interjút Lázár János. A fideszes képviselő úgy véli, ha Nagy-Briannia az EU tagja maradt volna, bizton állítható, hogy több brit állampolgár halt volna meg. Itthon pedig politikát csinálni a vakcinákból súlyos emberkísérlet. Ezért komoly felelősség terheli azokat a politikusokat, akik a keleti vakcinák ellen beszélnek. Tetteik emberéletekben mérhetők – folytatta.
Lázár a jól bevált brüsszelezést is elővette tarsolyából:
Nem a keleti vakcinák léte, hanem a nyugati vakcinák hiánya az igazi probléma. A keleti vakcinák eddig 600 ezer magyar embernek mentették meg az életét, illetve óvták meg őket a súlyos betegségtől, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig 20 ezer magyar ember veszítette el az életét.”
– mondta.
Azt nem tette hozzá, hogy december előtt sehol sem oltottak, és addigra már 9 ezer halottnál tartottunk.