A koronavírusjárvány-helyzet nehéz, egyes helyeken súlyos, de az esélyeink jók, képesek vagyunk kezelni a helyzetet, és “együtt újra sikerülni fog” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Közölte: az elemzések szerint november 21-én 2240 intenzív kórházi ágyra lesz szükség, december 10-én pedig már 4480-ra.
“Itt van nagyjából a teljesítőképességünk határa” – mondta a kormányfő.
Közölte: hoztak döntéseket arról, hogy ha túlmegy a fertőzés ezen a határon, akkor is legyenek olyan kijelölt helyek, ahol képesek megfelelő orvosi ellátást adni, ha kell, akkor a kórházakon kívül is.
Ezért napokon, sőt órákon belül döntés születhet a kockázat nélkül halasztható műtétek átütemezésről, hogy egyre több kórházi ágyat lehessen felszabadítani – mondta a kormányfő.
Azt is közölte, hogy ameddig csak lehet, megpróbálják nem bezárni az iskolákat.
(MTI)
Fotó:mediaklikk.hu