Korlátozások nélkül térhetnek vissza Magyarországra az erdélyi szavazók

Ország

Korlátozások nélkül térhetnek vissza Magyarországra az állandó magyarországi tartózkodási jogosultsággal rendelkező román vagy kettős állampolgárok, ha azért utaznak Romániába, hogy részt vegyenek a vasárnapi önkormányzati választásokon.

Ezt Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára jelentette be pénteken. Videoüzenetét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) osztotta meg a világhálón.

Az államtitkár elmondta: fontosnak gondolják, hogy minden érintett részt tudjon venni a voksoláson. Ezért döntött az operatív törzs arról, hogy nem kerülnek karanténba Magyarországon azok, akik részt vesznek a választáson, és ezt a román személyi igazolványukra a szavazáskor ragasztott matricával tudják igazolni.

A szavazók és kiskorú gyermekeik vasárnap reggel 8 órától hétfőn reggel 9 óráig a magyar-román határ bármelyik átkelőhelyén korlátozások nélkül térhetnek vissza Magyarországra.

Romániában vasárnap tartják az önkormányzati választásokat, amelyeket a koronavírus-járvány miatt halasztottak júniusról mostanra.