Földi Teri

Elhunyt Földi Teri, Vitray Tamás első felesége

Ország

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 86 éves korában elhunyt Földi Teri Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház egykori tagja – közölte honlapján a színház.

Földi Teri Martonvásáron született 1934. január 24-én. 1955-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött, majd 1958 és 1964 között a Szegedi Nemzeti Színház színművésze volt. Földi Teri egyébként Vitray Tamás első felesége volt.

1964 és 1989 a Vígszínház társulatának tagjai volt, 25 éves társulati tagsága alatt pedig olyan előadásokban játszott, mint A vörös postakocsi Kapás Dezső, az Orfeusz alászáll Ruszt József rendezésében, a Székely Gábor rendezte Macskajáték, a Szikora János által színpadra állított Veszedelmes viszonyok, a Macska a forró tetőn Horvai István, Az öreg hölgy látogatása, vagy a Vérnász. Utoljára az Iglódi István által rendezett, nagy sikerű Csókos asszony című operettben láthatták a Vígszínház nézői. Kern András partnereként feledhetetlen alakítást nyújtott Hunyadinéként, énekhangjával és tánctudásával is elbűvölve a közönséget.

Mindeközben pedig ikonikus filmekben és tévjátékokban is láthattuk, többek között a Tüskevárban, vagy éppen a Szomszédokban, ahol postáskisasszonyt alakított, a történet szerint pedig Kutya úr udvarolt neki.

Emellett számos nagysikerű filmben szinkronizálta példul Glenn Close-t vagy éppen Jane Fondát, de az ő hangján szólalt meg a nagysikerű Szívek Szállodája Emily Gilmore-ja is.

Földi Terit 1963-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 1990-ben megkapta a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vehette át. 2000-2004 között az Aase-díj kuratóriumának tagja – írja a Vígszínház.