Szijjártó: Magyarország továbbra is segít a nehéz helyzetben lévő országoknak

Ország

Magyarország továbbra is segítséget nyújt majd a nehéz helyzetben lévő környező államoknak az új típusú koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ezen tevékenysége teljes mértékben egybevág az Európai Unió ide vonatkozó politikájával – jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok fejlesztési ügyekkel foglalkozó minisztereinek szerdai videokonferenciája után.

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a Facebook-oldalán tartott sajtótájékoztatóján, hogy az európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő azért hívta össze a tanácskozást, hogy az EU közösen 15,5 milliárd euróval segítse a szomszédos – nyugat-balkáni, afrikai és ázsiai – országokat a védekezésben.

Josep Borrell emellett azt kérte, hogy a tagállamok lehetőség szerint nemzeti szinten is nyújtsanak támogatást a nehéz helyzetű harmadik országoknak. Szijjártó ezzel kapcsolatban leszögezte: Magyarország a felelős szomszédságpolitika jegyében eddig 600 ezer maszkkal és 30 ezer védőruhával segítette Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Észak-Macedóniát és a Boszniai Szerb Köztársaságot.

A miniszter rámutatott, hogy a Kína és Magyarország között jól működő légihídon keresztül eddig 36 millió maszk érkezett Magyarországra, valamint egy komplett gépsor is, amelyen havi 2,8 millió maszkot lehet gyártani, ezért az ország elsősorban ezekkel tud jelenleg segíteni.

Kiemelte emellett, hogy a kölcsönös segítségnyújtás jegyében a kormány nagyjából 130 külföldön rekedt európai uniós és azon kívüli állampolgár hazajuttatásában segédkezett eddig.

Szijjártó szép dolognak nevezte, hogy a közösség “Team Europe” (Európai Csapat) név alatt segítséget próbál nyújtani, de hangsúlyozta, hogy nehéz úgy hitelesen csapatépítésről beszélni, ha közben a “csapat bizonyos tagjait folyamatosan hazugságokkal, álhírekkel és egyéb lejárató akciókkal próbálják nehéz helyzetbe hozni”.

Hozzátette, ezért felkérte Borrellt, hogy hasson oda az Európai Bizottság néhány tagjának, hogy fejezzék be Magyarország “hobbiszerű támadását”, a “hazugságok, álhírek gyártását és terjesztését”, ugyanis a biztosoknak nem ez a dolguk, hanem az, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben támogassák a tagállamokat.

A miniszter végezetül elmondta, hogy az előző napi nyolc után szerdán hét repülőgép érkezik Kínából, a fedélzetükön ötmillió maszkkal, 140 lélegeztetőgéppel és védőruhákkal, a légihíd pedig továbbra is üzemelni fog.