Szabályozhatják, hogy egy alkalommal legfeljebb hány terméket szabad megvásárolni

Ország
Koronavírus

Hajszoltak és kevesen vannak a bolti kiszolgálók az új koronavírus-járvány idején, szabályozást kérnek – írta a Magyar Nemzet szerdán.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azt mondta a lapnak, hogy már több mint két hete nem csitul a vásárlási láz: a veszélyhelyzet kihirdetése óta naponta elérik az év végi ünnepek előtti forgalom másfélszeresét.

Közölte, hogy a kormányzati figyelmeztetések ellenére záróráig több ezer vevő fordul meg a nagy egységekben. A boltok potenciális gócpontokká válhatnak a vírusfertőzés szempontjából – emelte ki.

Tartósan erős a nyomás a kereskedelmen, az iparcikküzletek délutáni bezárásának bejelentése óta ráadásul azokat az áruházakat is többen keresik fel, amelyek működése változatlan marad – jegyezte meg Bubenkó Csaba.

Úgy vélekedett, hogy szükséges a teljes nyitvatartási idő a napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletekben, viszont a kiszolgálásban folyamatosan részt vevő, a nagy tömegek látogatása miatt a vírusfertőzésnek kitett munkavállalóknak is kell a védelem.

Azért, hogy fennmaradjon az ellátási lánc biztonsága, átmenetileg szabályozni lehetne az élelmiszert kínáló üzletek látogatásának körülményeit. De idővel arra is szükség lehet, hogy meghatározzák: egy alkalommal legfeljebb hány terméket szabad megvásárolni

– hangoztatta Bubenkó Csaba.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy két hete kezdődött a forgalom felfutása, és a dolgozóknak ma már nagyobb árutömeget kell mozgatniuk, mint az ünnepek előtti időszakban. Az érintettek nehéz fizikai munkát végeznek, a feladat sokkal több, mint valaha volt – hangoztatta.
Miután hétfőn bejelentették, hogy 15 órakor bezárják az iparcikküzleteket, a vevők ismét megrohamozták a boltokat. Az internetes vásárlási szokások is megváltoztak, az élelmiszerek rendelésekor például nagyon megnőtt a kosárérték, és a leadott igénylések száma többszöröse a korábbinak – mondta Vámos György a Magyar Nemzetnek.