Polgári peres úton folytatódik a bíróságon lúgos orvosként emlegetett Bene Krisztián és áldozata, Renner Erika pere. A férfit azzal gyanúsítják, hogy bosszúból lúggal öntötte le a nő nemi szervét, ezzel volt szeretőjét megcsonkította.
Az orvost 2018 júliusában a Kúria 11 évre ítélte, ám a nő kálváriája nem ért véget. A NLCafé számolt be arról, hogy Renner Erika 2017 decembere óta polgári per keretében próbál kártérítést megítéltetni a bírósággal az elkövetőtől, mert úgy gondolja, hogy
nem az áldozatoknak kell viselniük a bűncselekménnyel kapcsolatos következményeket, hanem a jogerősen elítélt elkövetőnek.
A nő pszichológiai segítségre szorul, és a trauma feldolgozásában visszacsúszott, állapota rosszabb lett.
A szerdai tárgyaláson sem a lúgos orvos, sem pedig jogi képviselője nem jelent meg. A bíró szakértői véleményeket kért be a nő állapotáról (annak ellenére, hogy a büntetőjogi perben az áldozatot már szakértők vizsgálták), ám a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ, amelytől a bíró kérte a szakértői nyilatkozatot tavaly június óta kapacitáshiányra hivatkozva nem végzi el a bíróság által kért vizsgálatokat.
A bíró így kénytelen újabb intézményt felkeresni, és felkérni a vizsgálatok elvégzésére, ezért a szerdai tárgyalást elhalasztotta. A tárgyalás márciusban folytatódhat.
A bíróság egyébként olyan kérdésekre várja a választ, mint például:
Renner Erika szedett-e fogamzásgátlót?
Gyermekvállalásra spontán vagy lombikprogram keretében lett volna nagyobb esélye?
Azt is kérik, hogy a szakértők állapítsák meg, jelenleg a felperes (vagyis Erika) méhe milyen állapotban van.
Állapítsák meg, képes-e szexuális életre.
És meg kell vizsgálni azt is, a támadás miatt elszenvedett hüvelyi sérülése milyen konkrét hátrányt okoz Erika életében.