Rövid időn belül a második kisfiúnak is sikerült összeszedni az őrületes összeget.
Az SMA1-betegségben szenvedő Zente után a kis Levente is megkaphatja kezelését, miután neki is sikerült összegyűjteni a szükséges 700 milliót.
Levente kis sorstársához hasonlóan izomsorvadásos betegségben szenved, a kór hivatalos neve SMA II.
Az ATV megtudta, Mészáros Lőrinc pótolta ki az összeget, egész pontosan 120 milliót utalt a kisfiúnak.
A Mészáros-csoport kommunikációs igazgatója, Dr. Tóth Krisztina közölte, hogy
a tegnapi napon elutalta 120 millió forintot, mellyel a szintén SMA-ban szenvedő Levente kezelését támogatják.
„Egyben Mészáros Lőrinc Úr adakozásra hívta fel a nagyvállalkozókat. Ennek eredményeként információink szerint a Duna Aszfalt további 100 millió Ft-tal, illetve más magyar vállalkozások összesen további 80 millió Ft-tal járultak hozzá a Kisfiú gyógyulásához”- közölte a kommunikációs igazgató
– közölte a kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy mindennél fontosabbnak tartják azt a „példaértékű társadalmi összefogást”, melynek köszönhetően rövid időn belül két SMA-betegségben szenvedő gyermek „is esélyt kapott a teljes értékű életre”.
Kiderült, hogy ki utalhatta az utolsó 100 milliót a kis Zente kezelésére