A dögtelepen, megcsonkítva talált rá eutanáziára ítélt lovára a Nemzeti Vágta egyik zsokéja. Az állat testét széthordták, a maradékot legyek szállták.
Megrázó videót osztott meg Facebookon Szabó Erzsébet csütörtök este – írta meg a beol.hu. A sarkadi Nemzeti Vágta előfutamán bukott lovas megtalálta a helyi dögtelepen elhelyezett lovának megcsonkított, fejbe lőtt tetemét; könnyek között kereste a felelősöket. (A videót sorra törlik a megosztók, majd a felhasználók újra feltöltik.)
Csak erős idegzetűeknek!
Csak később vallották be, hogy lelőtték
A 444 kérdésére a Vágta szervezői először azt válaszolták, hogy elaltatták a lovat, később beismerték, hogy lövéssel végeztek vele. Állításuk szerint a több évtizedes gyakorlattal rendelkező állatorvos két megoldás közül választhatott, miután elkábította a sérült lovat:
vagy méreggel végez vele, ezzel hosszabb szenvedésnek kitéve, vagy egy emberibb megoldást választ és egy szakember lelövi, hogy pillanatok alatt veszítse életét az állat – utóbbi mellett döntött.
A folyamat alatt a ló tulajdonosának képviselője jelen volt. Mielőtt a debreceni székhelyű ATEV Zrt. elszállította volna a gyepmesteri telepről a tetemet – illetéktelen személyek megcsonkították – írták.
A Magyar Állatorvosi Kamara főtitkára, Dr. Horváth László a beol.hu-nak elmondta, nem ütközik törvénybe, hogy a lovat fejbe lőtték.
Az állat szenvedésének megrövidítésére szokták alkalmazni a fejbelövést. Ez egy régi, bevett szokás, hiszen abban a pillanatban véget ér a szenvedése, hogy megtörténik a lövés. Egy laikus számára egy kicsit horrorisztikusnak tűnő megoldás, de évszázadok óta alkalmazzák. Haszon állatok esetében nagyon gyakori, hogy ezt a megoldást választják, ha éppen nincs más.
A sérült ló egyébként menthetetlen volt, végzetes sérülést szenvedett – például nyílt lábszártörést –, komoly fájdalmai voltak.
Az állatorvos előre tudta, hogy jönnek majd a hústolvajok
A beol.hu-nak nyilatkozott a lovat túlvilágra küldő állatorvos is. Azt mondta, nyomós okai voltak, hogy a lovat végül más módszerrel kellett halálba segíteni.
Először beadott 2 milliliter altatót, fájdalomcsillapítót az állatnak, ám az is nehezen ment, mivel a sokktól és a vérveszteségtől össze voltak este a vénák. Utána kellett volna beadnia 50 milliliternyi adagot – ami tulajdonképpen méregnek is tekinthető – a lónak, ez tehát lehetetlennek látszott.
A másik ok, ami közrejátszott a döntésében, hogy
sejtette: a tetem legalább egy napig a dögtelepen lesz, és elképzelhető, hogy bizonyos emberek visznek és esznek majd a húsából.
Ezért nem merte vállalni a kockázatot.
A ló teteme egyébként három egész napig rohadt a telepen.
A Nemzeti Vágta Szervezőbizottsága közleményt adott ki, melyben azt írják, minden a szabályok betartásával történt. A ló tetemét azonban – mielőtt a debreceni székhelyű ATEV Zrt. elszállította volna a gyepmesteri telepről –
illetéktelen személyek megcsonkították.
A további ilyen esetek elkerülése érdekében az üzemeltető azonnali intézkedéseket vezetett be és intézkedett a lerakóhely kiürítéséről is.