A CEU ügye modellezi, hogyan folyik a döntéshozatal a mai Magyarországon: a bolha fülén lévő pattanással kezdtek játszani, és sikerült kihívniuk maguk ellen az egész világot – mondta a 168Órának adott interjújában Csaba László.
Fogalma sincs arról, mi az egyetem, nem tudja megkülönböztetni egy civil szervezettől. Az van a fejében, hogy mivel Soros György a sátán, mindent le kell vadászni, amihez köze van.
– állítja Habonyról a szakember.
Csaba László szerint egyre gyengébb a visszacsatolás. Az első Orbán-kormány idején még három tanácsadó testület működött, amelyeket Lámfalussy Sándor, Kolosi Tamás és talán Chikán Attila vezettek. Mindegyikben tíz-húsz itthoni és külföldi szakértő kapott helyet, akik nem párt-, hanem orientációs alapon mondták el a véleményüket.
A Habony-szárny előretörése – derül ki az interjúból – egyúttal azt is jelentette, hogy a döntés minden kérdésben a legfelső szintre került, és előfordult, hogy a “mérsékelt” fideszes politikusok, amilyen Martonyi János vagy Navracsics Tibor a kormányülésen tudták meg, hogy a területüket érintő ügyekben milyen döntések születtek.
Csaba László szerint Orbán gyors felfogású, értelmes ember, hamar megért dolgokat, de
„biológiailag lehetetlen, hogy egy ember megalapozottan tudjon dönteni az élelmiszer-biztonságtól a felsőoktatáson át a magyar–kínai kapcsolatokig mindenről. Márpedig ez van.”
Csaba László kitér a magyar gazdaság helyzetére is. Szerinte az Orbán-kormány úgy viselkedik, mint egy kamasz:
„beül az autóba, kétszázötvennel száguld, senkitől és semmitől sem fél.”
Ez a vakmerőség a CEU-botrányon is látszik. Elég lett volna ugyanis, ha a kabinetben valaki veszi a fáradtságot, és elgondolkodik, hogy mekkora nemzetközi felháborodás lehet az egyetemet ellehetetlenítő törvény vége.