Szombaton a Dunántúlon, valamint néhol északon, északkeleten számíthatunk gyenge esőre, záporokra, másutt erősen felhős, borongós lesz az ég – jósol az Időkép.
Északon, északkeleten élénkülhet meg a délnyugati szél. Hajnalban keleten 2-6, másutt 7-11 fokot mérhetünk. Délután 16-20 fokig emelkedhet a hőmérséklet.
Frontmentes idő.
Húsvét vasárnap egy hidegfront érkezik, melynek hatására megerősödik az északnyugati szél, melyet helyenként viharos lökések kísérhetnek. Változóan felhős lesz az ég, a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett néhol egy-egy zápor is kialakulhat. Napközben 13-18 fok várható.
Húsvét hétfőn már gyengébb lesz a szél, északnyugaton lehetnek még erősebb széllökések. Napközben többfelé alakulhat ki gyenge eső, zápor. Hűvös lesz a hajnal, helyenként gyenge fagy is előfordulhat. Délután 13-15 fok valószínű.
A legújabb számítások alapján keddtől hűvösebbre, csapadékosabbra fordulhat időjárásunk. Ismét megerősödhet, több helyen viharossá fokozódhat az északnyugati szél. A szél mellett jelentősebb mennyiségű csapadék is érkezhet.