Rachel Kylian rövid idő alatt nagy utat tett meg Hollywoodban. Francia anyanyelvű színésznőként nem voltak egyszerűek az első lépések, de ő mindig hitt a megérzéseiben azóta, hogy zöldkártya lottón amerikai munkavállalói és letelepedési jogot nyert. Jelnek vette a zöld kártya adta lehetőséget és valóban, a sorsának alakulása azt mutatja, hogy érdemes hinni a legbelsőbb hangjainknak. Rachel 2023-ban már a legikonikusabb női sorozatban tűnt fel, a Szex és New York folytatásában az És egyszer csak…-ban, Jessica Parker, Cyntia Nixon és Christine Davis mellett. A színésznővel tavaly személyesen a Burbank Nemzetközi Filmfesztiválon találkoztunk ahol legújabb filmjét, a fesztivál versenyébe beválogatott It’s Time (Itt az idő) kisfilmjét képviselte rendezőként.
Egy mondás szerint aki 7 évig talpon marad Los Angeles-ben, annak sikerült, gyökeret tudott verni a városban. Egy idegen nyelvű színésznőnek nem könnyű betörnie Hollywood-ba. Sokan megpróbálják, majd feladják, elhagyják ezt a várost. Te már egy évtizede élsz a filmfővárosban, milyen út vezetett idáig?
Franciaországban nőttem fel és tizennégy éves koromban jártam először az USA-ban. A nagynénémet látogattam meg, aki San Francisco-ban élt és a férje az IBM-nél dolgozott. Érdekes országnak találtam az Egyesült Államokat kislányként. Amikor később felnőttként visszajöttem, jártam Miami-ban, New York-ban és Los Angeles-ben is, és ekkor szerettem bele a városba. Akkor azt éreztem, hogy ha valaha Amerikában fogok élni, az Los Angeles lesz. De aztán sok évig máshol éltem – Franciaországban, Németországban és Luxemburgban. Aztán egy amerikai utazásom során a repülőgépen olyan utasok ültek mellettem, akik zöldkártya lottón nyertek amerikai munkavállalói jogot és ezt jelnek vettem. Azt gondoltam, hogy nahát, ez nem mese, ez a lehetőség tényleg létezik és nem véletlen ültek mellettem olyan emberek, akik erre felhívták a figyelmemet. Megpróbáltam én is, és sikerült! Aközött a 700 francia állampolgár közt voltam, akik abban az évben megkapták a zöld kártyát. Hamarosan kiköltöztem, és idén már tíz éve élek Amerikában. Természetesen egy ideje állampolgár is vagyok.
Milyen színészi tapasztalatokkal érkeztél Hollywood-ba?
Franciaországban modellkedtem és színházban dolgoztam. Televíziós vagy filmes szerepeim nem voltak. Az első televíziós megjelenésem már itt, Amerikában volt, egy video klipben. Éppen Miamiban jártam, ahol egy producer barátomnak jutottam eszébe és meghívott a projectbe, Plies video klipjébe. Nagyot ment a klip, világszerte sugározta az MTV, úgyhogy elég jól sikerült a debütálás a képernyőn.
A francia akcentus kétségtelenül erős akcentus. Neked nem okozott gondot a szerepekre való jelentkezéseknél, hogy érezhető az angolodon a francia nyelv?
Tíz éve még igen erős francia akcentusom volt, ami mára már sokkal enyhébb. Értek negatív élmények is emiatt. Egy meghallgatáson egyszer úgy tettek, mintha nem értenék, amit mondok. Pedig érették. A casting director azt mondta, hogy, ha nem dolgozom az amerikai akcentusomon, soha nem kapok munkát Hollywoodban. Egy ideig bántottak ezek a dolgok, de aztán arra gondoltam, hogy a francia akcentusom szerintem szexi. Bárki bármit is mondjon. Aztán meg is találtak a szerepek… Ma már úgy gondolom, minél több akcentussal tudok beszélni, annál több vagyok színészként. Ha kell, akkor a németet, ha kell, akkor a franciát veszem elő. De Comore-szigeteki akcentust is tudok használni. Úgy gondolom, hogy csak előny mindez és még inkább mulktikulturálissá tesz.
Sok színész Hollywoodban kénytelen más állást is vállalni a színészet mellett, mert nem könnyű még itt sem megélni ebből a szakmából. Mi a helyzet nálad?
Hálát adok érte, hogy teljes munkaidőben színész lehetek és meg tudok élni a szakmámból, amit szeretek. Fontos lépés volt, amikor a SAG-Aftra tagságot megkaptam, mert a szövetségben való tagság védelmet jelent a színészek számára. Most mindenhol kapok munkát. Dolgozom Atlantában, New Yorkban, Los Angeles-ben.
A filmkészítői debütálásod, az Epiphany után tavaly a Burbank Filmfesztiválon rendezőként vettél részt az Itt az idő (It’s Time) című kisjátékfilmeddel. Mi volt a motivációd, hogy ismét a kamera másik oldalára állj?
A Covid alatt mindenki rettegett a haláltól. De én ezt nem értem. Az emberi élet része, hogy mindannyian meghalunk. Én egyáltalán nem félek a haláltól. Ha holnap meg kell halnom, akkor meg kell halnom. Akkor ez volt megírva. Vallásos ember vagyok. Tehát filmesként egy emlékeztetőt akartam készíteni mindenki számára arról, hogy az élet véges. De nem drámai vagy borongós filmet, hanem inkább egy fekete komédiát. Az It’s Time egy kisfilm és ezt a témát dolgozza fel, amely mindannyiunkat érint – a halál pillanatát. A főszereplő egy idősebb, halálos beteg nő, aki foggal-körömmel ragaszkodna az életéhez. A film egy kórházi szobában játszódik. Ezt – a halálközeli – a pillanatot akartam rendezőként és kreátorként megragadni.
Említetted, hogy vallásos vagy. Ez hogyan jelenik meg a filmes énedben?
Igen, muszlim vagyok. Színészként ezért nem riadok vissza ezektől a szerepektől sem. Nem okoz gondot, ha hidzsábot kell viselnem. A hazám, a Comore-szigetek 99%-ban muszlim vallású ország. Nem vagyunk extrém muzulmánok, modern vallási elvek között nőttem fel. Nem hordunk hidzsábot, de hordunk shiromanit, ami gyönyörű, a legtradicionálisabb a piros-fehér szín, ez egy kendőszerű viselet. Én csak akkor veszek fel hidzsábot, amikor a musk-ba megyek imádkozni. A hétköznapi életben úgy öltözködöm, mint a nyugati modern nők.
Éppen ezért mindenféle szerepben feltűnhetsz… Most milyen filmen vagy televíziós produkcióban láthatunk?
Szerintem senkinek nem kell bemutatni a Szex és New York-ot Jessica Parkerrel, Cyntia Nixonnal és Christine Davis-szel. Tavalyelőtt elindult a sorozat folytatása, az És egyszer csak… Francia feleséget alakítok az ikonikus kultshow-ban. Emellett pedig az NBC Peacock Magnum P.I. ötödik évadában játszottam egy epizódszerepet.
– Vida Virág –
