Múzeumok Éjszakája Debrecenben

Múzeumok Éjszakája Debrecenben – íme a programok

Kultúra

A debreceni kiállítóhelyek idén is közösen, a programokat összehangolva készülnek a Múzeumok Éjszakájára. Az intézmények képviselői 2024. május 27-én, a Debreceni Református Kistemplomban számoltak be programjaikról – közölte az önkormányzat.

Sárosi Dániel, a Debreceni Református Kistemplom turisztikai referense kiemelte, hogy a Csonkatemplom első alkalommal vesz részt önálló helyszínként a Múzeumok Éjszakáján, ahol többek között interaktív zenei tárlattal, helytörténeti animációs filmek bemutatásával és éjszakai toronytúrával is várják a látogatókat.

Puskás István alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a június 22-i rendezvényre a mai napon elkezdődött a jegyértékesítés. Mint mondta, a debreceni kulturális intézmények, igazodva az országos programsorozathoz, amely a „Gólpassz” címet viseli, a futball tematikájában valósulnak meg. A városvezető hangsúlyozta, hogy a Verestemplom és a Csonkatemplom részvételével idén új partnerekkel bővült debreceni hálózat, a Bocskai dandár ideiglenes kiállítása pedig az MCC Aranybika épületében kap helyet.

Dallos-Nagy Krisztina, a Déri Múzeum sajtóreferense arról szólt, hogy egy, a DVSC-vel való együttműködés részeként igazi futballegendákkal találkozhatnak az érdeklődők a Múzemok Éjszakáján a Déri Múzeumban, a Debreceni Irodalom Házában pedig irodalmi gombfocival és közösségi LEGO-építéssel is készülnek.

Csorba Dávid, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának szakigazgatója elárulta, hogy az este során zenés idegenvezetés, tematikus sportprogramok és népi társasjáték is várják a hozzájuk érkezőket. Hozzátette, a programok között gerundiumpróba is lesz, amely a Kollégium szimbolikus hagyományát őrzi.

Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője különleges kalandtúrára invitálta a családokat. Megjegyezte, az este folyamán mintegy száz bábot tekinthetnek meg a látogatók és még Kemény Henrik hangját is hallhatják megszólalni. Mint mondta, a futball-tematika részeként Vitéz László fog gombfocit vívni az ördögökkel.

Vizi Katalin, a MODEM ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy idén második alkalommal közgyűjteményként vesznek részt az eseményen, amelynek fókuszpontjában a közelmúltban nyílt első állandó tárlatuk áll, amely a Hanyas vagy? címet viseli. Megjegyezte, az este folyamán szubjektív tárlatvezetésekkel készülnek, valamint szeretnék újraéleszteni a Fűszer-Csemege című zenei programot.

Tóth-Mihala Veronika, a Verestemplom lelkésze elmondta, hogy a templomban este nyolc órától egészen éjfélig várják a látogatókat és különleges fényfestéssel készülnek az estére.

Beszterczey András, a Debrecen–Nagytemplomi Református Egyházközség lelkésze kiemelte, hogy június 22-én rendhagyó tárlatvezetésekkel várják a látogatókat. Ennek részeként Papp László polgármester is kalauzolja majd a vendégeket a Nagytemplom falai között. A Nagytemplom szervezésében már délután három órakor elkezdődnek a programok, az Üvegpiramis mellett egyháztáji vásárral készülnek. A programsorozat részeként a Debrecen Helyőrségi Zenekar filmzenei koncertet ad, éjszaka pedig orgonakoncertet hallhat a közönség, a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó mellett pedig Karakteres templomburgert sütnek a lelkészek.

A Múzeumok Éjszakája programsorozat idén újra közös karszalaggal lesz látogatható, amelyet elővételben május 27-től lehet megvásárolni.

Az idén június 22-én 16.00 és 24.00 óra között több helyszínen, számos intézmény közreműködésével valósul meg a Múzeumok Éjszakája. A Debreceni Zsidó Hitközség esetében 22.00-től 00.30 óráig zajlanak a programok, s a helyszín a Pásti utcai zsinagóga.

Közreműködő intézmények:

– Debrecen – Nagytemplomi Református Egyházközség

– Debreceni Református Kollégium

– Debreceni Zsidó Hitközség

– Debrecen-Kistemplom-Ispotályi Református Egyházközség (Verestemplom)

– Déri Múzeum, Debrecen Irodalom Háza

– MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár

– MODEM

– Szabó Magda Emlékház

– Vojtina Bábszínház

Jegyek értékesítése:

A tavalyi árak maradnak érvényben!

1./ Early bird időszak: május 27 – június 16.

Jegyárak: 6 éves kor alatt ingyenes

6-14 éves kor között: 700 Ft

(betöltött) 15 éves kortól: 2000 Ft

2./ Június 17-től:

6 éves kor alatt ingyenes

6-14 éves korig: 1000 Ft

(betöltött) 15 éves kortól: 2500 Ft

A belépésre jogosító karszalagot, amely valamennyi – az együttműködésben résztvevő – kiállítás megtekintésére jogosít, online vagy a helyszíneken lehet megvásárolni.

Fotó: debrecen.hu