Beválogatták a Szófiai Filmfesztivál nemzetközi programjába a Hasadék című magyar filmet

Kultúra

Beválogatták a 25 éves, jubileumi Szófiai Filmfesztivál nemzetközi filmek versenyébe Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmjét, amely a családi kötődés erejéről és ellentmondásosságáról, a bűn és bűnhődés végzetszerűségéről, az újrakezdés és megváltás lehetőségéről tesz fel kérdéseket.

A Szófiai Filmfesztivál a koronavírus-járvány miatt két ütemben zajlik: az elsőt március 11. és 31. között tartják, a második részleteit pedig szeptemberében jelentik be a szervezők – közölte a Budapest Film Zrt., a film forgalmazója pénteken az MTI-vel.

A fesztivál nemzetközi mezőnyében tizenkét filmet mutatnak be, közülük négyet Közép-Kelet-Európából, hármat Nyugat-Európából és egy-egy alkotást Törökországból, Kínából, Mongóliából, Brazíliából és Iránból.

Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmje egy apa-fiú története, egy magashegyi tájakon játszódó, a balladák hangulatát megidéző dráma. Egy erdélyi származású magyar orvos, Bálint az édesapja temetésére tér vissza Budapestről a Máramarosi-havasok hegyei közé, szülőfalujába. Hazatérésekor találkozik a tizenhét évvel ezelőtt elhagyott kamasz fiával, s rövidre tervezett utazása végzetes fordulatot vesz. Bálint azzal szembesül, hogy fia, Simon önpusztító és lázadó életet él, a helyi maffiavezér, Dumitru zsarnoksága alatt. Bálint és Simon egyszerre vívják meg lelki tusájukat az apa-fiú kapcsolathoz visszavezető úton, és közös harcukat azzal a szikár és könyörtelen világgal, amelyből Bálint két évtizeddel korábban elmenekült.

A főszereplő Molnár Levente mellett a filmben Babai Dénes, Kovács Lajos, Orbán Levente, Lovas Rozi, Tzafetás Roland, valamint más magyarországi és határon túli színészek tűnnek fel.  A film operatőre Réder György, producerei Reich Péter és Szántó Gábor. A forgatókönyvet Krasznahorkai Balázs, Lengyel Balázs és Lovas Balázs írta, a vágó Politzer Péter, a zeneszerző Fügedi László, a hangmester Zányi Tamás, a látványtervező Horgas Péter, a jelmeztervező Sinkovics Judit volt.

A Hasadék világpremierje az 51. Goai Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmes versenyében volt januárban.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával, az AGA Media és a Pipacs Film gyártásában készült film a Budapest Film forgalmazásában kerül a mozikba az idén.

(MTI)