Szerdán indul a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle

Kultúra

Online lesz követhető a 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle, amelynek versenyprogramjában szerdától szombatig 28 kisjátékfilmet, 13 dokumentumfilmet, valamint 10 animációs/kísérleti filmet vetítenek.

A kivételesen online megvalósuló, ingyenes vetítéseken a magyar alkotók munkái mellett iráni, orosz, spanyol, francia, ukrán, indiai, török, amerikai és brazil filmeket is láthat a közönség. A Kitekintő szekcióban idén 70 filmet nézhetnek meg az érdeklődők – tájékoztatták az MTI-t a szervezők.

Mint emlékeztettetek, a filmszemle alapvető célja, hogy a vizuális kultúra világán belül teremtő párbeszédet indítson el társadalmi kérdésekről és kreativitásra buzdítsa az alkotókat, lehetőséget teremtve számukra a kapcsolatteremtésre is.

Az idén a “Közösségben” hívószóval meghirdetett rendezvény pályázatára csaknem 400 nevezés érkezett, ebből választotta ki az előzsűri azokat a filmeket, amelyeket a versenyprogramban, illetve a Kitekintő szekcióban vetítenek – áll a közleményben.

A programba bekerülő angol nyelvű filmek eredeti nyelven, a többi alkotás angol felirattal érhető majd el a Faludi Filmszemle YouTube csatornáján.

A filmes kategóriák győzteseiről a Pavel Lungin (a filmes zsűri elnöke), Radu Jude, Nagy Dénes és Lázár Kovács Ákos alkotta zsűri dönt. Különdíjban részesül a legjobb elsőfilmes rendezés, emellett a nemzetközi ökumenikus zsűri, valamint a középiskolásokból és egyetemistákból álló diákzsűri is győztest hirdet majd a fesztivál szombati online díjátadóján.

A rendezvényhez tizenegyedik éve fotópályázat is kapcsolódik, amelyre idén 63 önálló fotó és 37 sorozat érkezett be. A kategória zsűrijét Haris László (zsűrielnök), Gábor Enikő és Szamódy Zsolt Olaf alkotják, akik az önálló művek és a sorozatok közül is a legjobbakat díjazzák majd az online záróeseményen.

A vetítéseken mellett számos beszélgetést is rendeznek a filmszemlén, melynek teljes programja a ezen a  honlapon érhető el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.