Csaknem 40 koncertet kínál a Debreceni Egyetem

Kultúra

Csaknem 40 hangversenyt kínál a 2014/2015-ös évadban a Debreceni Egyetem zeneművészeti kara, a programban szólisták fellépése mellett szimfonikus zenekari koncertek is szerepelnek – mondta el Duffek Mihály dékán a rendezvényekről tartott hétfői sajtótájékoztatón.

A Konzervatóriumi esték című sorozat szeptember 27-én indul a csaknem egy éve elhunyt Kányási József oboaművész, főiskolai tanár tiszteletére szervezett emlékhangversennyel. Októberben lesz a Sonus Ütőhangszeres Együttes hangversenye, novemberben Fenyő Gusztáv zongoraestje.

Az oktatók és növendékek mellett külföldi vendégművészeknek is bemutatkozási lehetőséget nyújtanak, így például november 22-én a szerb Gordan Tudor játszik szaxofonon.
Immár 22. alkalommal rendezik meg az Universitas Hangversenysorozatot – közölte Váradi Judit dékánhelyettes, hozzátéve, hogy az első fellépő a Kelemen-kvartett lesz október 7-én. Önálló esten mutatkozik be a pályafutásának 40. évében járó Matuz István fuvolaművész, de hangversenyt ad az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar is. A sorozatot április 16-án a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Szimfonikus Zenekarának hangversenye zárja.
Debrecen testvérvárosa, Nagyvárad mellett Nagykárolyban és Szatmárnémetiben is koncerteznek a debreceniek, csakúgy, mint Hajdú-Bihar három vidéki városában: Hajdúdorogon, Hajdúnánáson és Berettyóújfaluban – derült ki a tájékoztatón.