Kezdődik az évad a Vígszínházban: az idén 12 bemutatót, köztük Bulgakov, Shakespeare, Brecht, Goldoni, Molnár Ferenc és Spiró György műveit láthatja a közönség. Eszenyi Enikő igazgató a színház pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az idei évadban csupa remekművet tűznek műsorra. A szezonban nemzetközi sikereket is elért rendezők dolgoznak a színházban: Marton László, Michal Docekal, Alföldi Róbert, Bodó Viktor, Gothár Péter, Valló Péter és Robert Wilson rendezése is látható lesz.
A nagyszínpadon vasárnap, a magyar dal napján tartják az első premiert: a Ha majd egyszer mindenki visszajön… című produkciót tűzik műsorra. Az évad során itt mutatják be A Mester és Margaritát, a Julius Caesart, a Koldusoperát és az 1914 című művet.
Ebben az évadban a debreceni Csokonai Színház is bemutatja a A Mester és Margaritát, így könnyen lehet, hogy a kritikusok összehasonlítják majd a két előadást. A Bulgakov regényéből készült színdarabot a Vígszínházban Michal Dočekal rendezi, Debrecenben Rusznyák Gábor.
A Mester és Margarita olyan utazásra hív minket, amelynek sodrása, a valóságos és a káprázatos történések kavalkádja, Moszkva májusi tikkasztó levegője és a Sátán báljának álomszerű képei sok év múltán is élni fognak bennünk. Bulgakov regényében egymásba fonódik a realitás a fantasztikummal, az irónia a morális kérdésekkel, a múlt a jelennel − ezt a különleges atmoszférát ezúttal a színpadon látjuk viszont. Lehet élni ezen egyedülálló mű nélkül, csak nem biztos, hogy érdemes.
dehir.hu