2024-ben ünnepli 25. évfordulóját a debreceni végiségvásár. Márciustól minden hónap második és negyedik vasárnapján, reggel hét órától találhatjuk meg az árusokat a Nagyerdei Stadion északi, zárt parkolójában.
Július eddigi legforróbb vasárnapján mi is kilátogattunk a retró tárgyakat is megidéző debreceni kirakodóvásárra. A 34 fokos hőség ellenére rengeteg árus kínálta a portékáját, hol asztalra, hol csak úgy a földre kitéve. A legnagyobb mennyiségben könyvekkel, bakelit lemezekkel és régi pénzérmékkel találkozhattunk. Érdekesség, hogy egy-egy régi papírpénz között az állapotától és persze az évjáratától függően, akár több százezer forint különbség is lehet – tudtuk meg az egyik kereskedőtől.
Külön története van a szocializmusból itt maradt Lenin szobroknak, katonai sisakoknak, zubbonyoknak, de kapható a vásárban kisodobos-kitűző is.
Az elmaradhatatlan porcelántárgyak mellett vásárolhatunk a forgatagban játékbabákat, ezüst ékszereket, festményeket, faliórákat, busómaszkokat, mozsárokat, Hot Whells kisautókat, diafilmeket, valamint Marvel- és Lego-figurákat is.
Talán a legfurcsább – és legbizarrabb – tárgy egy 1800-as évek elején született hölgy sírjelző táblája volt.
Egy szó, mint száz, aki különleges, bizarr, egyedi és csodálatos gyöngyszemek után szeretne kutatni, az látogasson ki a Nagyerdőre két hét múlva vasárnap.
– Rontó Judyt –