Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, a Magyar Cukrász Ipartestület 18. alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” című versenyt, amely az augusztus 20-i államalapító Szent István ünnepének, Magyarország szimbolikus születésnapjának köszöntése céljából jött létre. Ugyanebből a célból az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai támogatásával megrendezte a “Magyarország Cukormentes Tortája” című versenyt, a döntősök között ugyancsak akadt hely a szegedi édességnek.
A zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest
Az első körben az anonim nevezett tortákból választott ki a zsűri hat tortát, ezeket a második körben újra kóstolták, és javaslatokat tettek azok tökéletesítésére.
Tökmag, paprika, szarvasgomba, só és még sok más izgalmas alapanyag akadt a Magyarország Cukormentes Tortája című versenyre benevezett finomságokban.
Mutatjuk, melyik az a hat hozzáadott cukrot nem tartalmazó édesség, amelyik a döntőbe jutott:
INTUÍCIÓ – Virág Kézműves Cukrászda, Szeged – Gyuris László, Reisinger Ferenc
HAJNALKA – Mozart Cukrászat, Hévíz – Rosta Sándor
RÓZSADOMB – REÖK Kézműves Cukrászda és Kávéház, Szeged – Novák Ádám, Csonka László
FŰSZERES VILMOS – REÖK Kézműves Cukrászda és Kávéház, Szeged – Novák Ádám, Csonka László
LANDORI MOGYORÓ – Papp Cukrászda, Makó – Papp Dániel
EPERKE – Marcipán Cukrászda, Hódmezővásárhely – Horváth Zsófia, Benczur Sándor
A tortákat a zsűri jelenlétében is el kell majd készíteni az utolsó körben
A döntőben a tortákat a zsűri jelenlétében, az ipartestület tanműhelyében kell majd elkészíteni a versenyzőknek, ahol a zsűri ismét meghatározott jellemzők szerinti pontozással választja meg a győztest.
A döntőt júniusban tartják
Az első zsűrizést követően, a döntőt júniusban tartják meg a Magyarország Tortája döntővel párhuzamosan. Mindkét verseny győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország több száz cukrászdája árusítja majd a finomságokat.
(Magyar Cukrász Ipartestület)
Fotó: Magyar Cukrász Ipartestület hivatalos Facebook oldala