Megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell, a jog eszközeivel, a kultúra vívmányaival, a tudomány eredményeivel – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán csütörtökön az Országházban.
Széchenyi-díjat kapott: DR. SZABÓ GÁBOR fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, rector és professor emeritus iskolateremtő lézerfizikai kutatásai, valamint a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolatainak kiépítése és a tudományos együttműködések kialakítása terén is meghatározó tevékenysége elismeréseként.
Dr. Szabó Gábor fizikus, akadémikus 1954. január 28-án született Nagykanizsán. 1978-ban végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem (JATE) fizika szakán. 1993-tól a fizikai tudomány doktora, 2004-től az MTA levelező, 2010-től rendes tagja. 1978-tól a JATE Kísérleti Fizikai Tanszék ösztöndíjas gyakornoka, 1981-89 között a göttingeni Max Planck Intézet vendégkutatója, később a houstoni Rice Egyetem vendégprofesszora volt. 1994-től a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének egyetemi tanára, 2024-től professor emeritusa. 2000-2002 között az Oktatási Minisztérium kutatásfejlesztési helyettes államtitkára volt. 2004-2010 között az SZTE Műszaki és Anyagtudományi Intézet igazgatója, 2010-2018 között az SZTE rektora volt. 2021-től a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Meghatározó szerepet játszott a szegedi ELI-ALPS Kutatóközpont létrehozásában és nemzetközi kapcsolatainak kialakításában, 2020-tól a kutatóközpont ügyvezetője. 2023-tól a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat (korábban Eötvös Loránd Kutatási Hálózat) Irányító Testületének tagja, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke.
Kutatási területe a lézerfizika, fotoakusztikus spektroszkópia, a nemlineáris optika és a kvantumelektronika.
Díjai: Schmidt Rezső-díj (1989), MTA Fizikai Díj (1991), Széchenyi professzori ösztöndíj (1998), Akadémiai Díj (2000), Gábor Dénes-díj (2004), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2009), Szőkefalvi-Nagy Béla-díj (2010), a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata (2020).
A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal polgári tagozat kitüntetést kapta: VENETIANER PÁL állami díjas biológus, biokémikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és egykori Szegedi Biológiai Központjának igazgatója a biológia területén végzett kiemelkedő tudományos életpályája, különösen a biokémia és a molekuláris biológia kutatása terén elért, nemzetközileg is figyelmet érdemlő kutatásai, valamint elkötelezett és példaértékű oktatói tevékenysége elismeréseként.
Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozat kitüntetést kapott továbbá: KONDOROSI ÉVA Széchenyi-díjas kutatóbiológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Academia Europaea alelnöke, a Magyar Kutatási Hálózat kutatóprofesszora nemzetközileg is nagyra értékelt kutatómunkája, különösen a növények és baktériumok együttélésének kutatásában elért nagy jelentőségű eredményei, az általa alapított meghatározó tudományos műhely vezetőjeként végzett tevékenysége, példaértékű tudományos életpályája elismeréseként.
(MTI)
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, MTI/Máthé Zoltán