Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, a szegedi közgyűlés 85,4 milliárd forintos nettó főösszeggel elfogadta az önkormányzat költségvetését pénteki ülésén. Emellett a nyílt ülést követően, zárt ülésen arról is döntöttek, hogy ki vezeti ezentúl a szegedi bölcsődéket, hogy ki részesül Szeged napján a városi elismerésekből vagyis, hogy ki lesz idén Szeged díszpolgára, hogy kik lesznek Pro urbe-díjasok, és kik kapnak majd Szegedért emlékérmet. Ezen felül az is eldőlt, hogy kiknek ítélik oda idén a Szeged sportolója és a Szeged sportjáért díjakat
Elismerések 2024-ben:
- Díszpolgári címet vehet át Gál Béla, a Radnóti-gimnázium korábbi igazgatója.
- Pro Urbe díjas Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma alapító tulajdonosa és ifj. Duda Ernő, a Solvo Biotechnológiai Zrt. alapítója, vezérigazgatója.
- Szegedért Emlékéremmel Echéry-Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, Huszta Imre, trolibusz garázsmester, trolibuszvezető és Sütő Máté fotós munkáját ismerik el.
- Szeged sportolója idén Pádár Nikolett, a Haász Szegedi Úszó Egylet úszója és Nádas Bence, a Szegedi Vízisport Egyesület kajakozója.
- Szeged sportjáért díjjal Varga Ágnes, SZMJV Polgármesteri Hivatal nyugalmazott ügyintézője és Blum László, a Szeged Bokorugró Tájfutó Sportegyesület versenyzője, edzője, versenyszervezője munkáját ismerték el.
A közgyűlés zárt ülésén úgy döntött, öt évig Ráczné Horváth Henrietta lesz az SZMJV Bölcsődei és Gyermekjóléti Központja igazgatója.
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette