Görbeháza közösségi oldalán, egy Facebook-videóban jelentette be a község jelenlegi polgármestere, Giricz Béla Lászlóné Ale Erika hogy idén már nem indul újra a pozícióért.
Giricz Béla Lászlóné Ale Erika elmondta, 2010 óta vezeti a települést és a hozzá tartozó Bagotát, és bár nagy boldogsággal töltötte el, hogy három cikluson keresztül is bizalmat szavaztak neki, most már az idő eltelt, és
“egy kicsivel másabb típusú emberre lesz szüksége a településnek”.
Giricz Béla Lászlóné a 2024-es polgármester-választáson szavazóitól Szilágyiné Kovács Mária támogatását kéri. Úgy véli, utódja jó irányba vezeti majd Görbeházát.
“Benne látom azt az esélyt, azt az erőt, azt a szeretetet, amivel az általam megkezdett munkát továbbvinni képes”
– fogalmazott a jelenlegi polgármester, hozzátéve:
“Bízom benne, hogy a település előveszi a bölcsességét, a bölcs gondolatait, és úgy szavaz, ahogy az a településnek a legjobb legyen.”
Szilágyiné Kovács Mária önzetlen szolgálatot ígért, ha megválasztják, és elárulta, tudatában van annak, hogy nagy megpróbáltatás előtt áll, de mint fogalmazott, szereti a kihívásokat. 2006 óta vesz részt valamilyen szinten a település irányításában, Elmondása szerint nagy munkabírású, lelkiismeretes dolgozója az önkormányzatnak. Előrelátható, teljesíthető célok kitűzését ígéri.