Debrecen vezetése elárulta városunk érdekeit, és kiárusított minket a kormány akkumulátornagyhatalmi érdekeinek – olvasható a Facebook-eseménynél, amelyet két helyi momentumos képviselő, Szabó Bence, illetve Mándi László ellenzéki polgármesterjelölt szervez.
Mint írják, nincs ok a finomkodásra, mert “Papp László cserbenhagyta Debrecent”.
Be kell látnunk, hogy nincs más esélyünk, csak az, ha politikusok, civilek, aktivisták együttes erővel lépünk fel a polgármesterrel szemben és kimondjuk, NEM ADJUK A VÁROSUNKAT! Gyertek el november 15-én 17 órától a Csapó utca elejére, a Napló székház elé és mutassuk meg, a debreceniek és a környékben élők képesek megvédeni az otthonukat
– üzenik a szervezők.