A klímaváltozás érzékenyen érinti a debreceni Nagyerdőt, és még tetézzük is a bajt a szeméttel – interjú a Debreceni Erdészet igazgatójával

Helyi hírek

Az előttünk álló évek, évtizedek kritikusak lehetnek a “Debrecen tüdejeként” is ismert Nagyerdő élővilága számára. Milyen veszélyek fenyegetik ezt az érzékeny és védelemre szoruló ökoszisztémát? Mi jelenthet némi reményt a visszafordíthatatlannak tűnő klímaváltozási folyamat kellős közepén? Juhász Lajossal, A NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészet igazgatójával beszélgettünk.

Hogyan változott a debreceni Nagyerdő élővilága az elmúlt évek során az invazív fajok viszonylatában? 

Elindult egy folyamat, ami az egyik oldalról abból következik, hogy az idős tölgyeknek a hosszú ideig történő fenntartásában úgynevezett lékek keletkeznek a kiborult, elpusztult fák helyén, a természetes újulat pedig nem tud megjelenni. Ezekben a lékekben pedig az invazív fafajok (zöld juhar, kései meggy, bálványfa) megtelepednek. Elkezdik a magszórást, és egy nagyon kedvezőtlen folyamatot indítanak be.

A fa kitermelésével, lekezelésével, invazív fajok visszaszorításával lehet ezt rendezni, ami nagyon nehéz feladat, mert a Nagyerdőn a fakitermelés nagyon korlátozott mértékben valósítható meg. A természetes újulat megjelenésével nem lehet számolni, hiszen hosszú évek óta nincs makktermés.

Az invazív fajok sokkal jobban bírják a szárazságot, a klímaváltozást, és nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne árasszák el a debreceni Nagyerdőt. Ez azt is jelenti, hogy bizonyos területeken le kell termelni az erdőrészleteket és újra kell indítani. Ennek az az eredménye, hogy a valamikor még 50 százalékot meghaladó akác összetétele 10 százalék alá csökkent. Ahol ugyanis letermeljük a nem őshonos fafajokat (ide tartozik az akác is), ott a természetvédelmi törvénynek megfelelő őshonos fajokkal, elsősorban tölggyel és fehér nyárral, valamint kisebb mennyiségben fekete nyárral erdősítünk újra. Bízunk abban, hogy a Civaqua-program segítségével szép szálerdők keletkeznek majd.

Azt nem gondolom, hogy két évszázados tölgyesek még fenntarthatók, kialakíthatók lesznek, de 100-120 évig még bírniuk kell ezt a klímát az új fiatalosoknak. A Civaqua-program ebben sokat fog segíteni, remélem, minél gyorsabban ideér az éltető víz.

Juhász Lajos

Mennyit csökkent a talajvíz, és milyen mértékű emelkedést remélhetünk a Nagyerdőn, ha ideér a Keleti-főcsatorna vize? 

Kezdjük azzal, hogy a tölgy termesztéséhez az optimális talajvízszint mélysége 2-2,5 méter lenne. Jelenleg ez 10 méter alatt van. Hogy a Civaqua ezen mennyit tud segíteni, azt majd a tervezők megmondják, de úgy gondolom, ha már csak az a néhány nyílt vízfelület, ami korábban volt, visszatér, már az is jelentősen javítja a mikroklímát – mérsékelheti a hőségnapokat, párásabbá teszi a levegőt. A 2,5 méteres talajvízszinthez nagyon sok víz kell, de bízom benne, hogy a Tisza a Keleti-főcsatornán keresztül tudja majd ezt biztosítani. Szükséges lenne, mert már a középkorú tölgyeken is látjuk, hogy pusztulnak. Mi addig tesszük a dolgunkat, ápoljuk és ültetjük az őshonos növényeket, valamint igyekszünk visszaszorítani az invazív fajokat.

Hogyan tehetünk mi, városlakók a Nagyerdő egészségéért? 

Nem közvetlen ártalom, de az a szemétmennyiség, ami az erdőbe ilyen-olyan módon kikerül, az számomra érthetetlen. Ugyanez vonatkozik a debreceni Erdőspusztákra is. Az erdész kollégáimnak heti öt munkanapjából másfél arra megy el, hogy a bejelentett szemétlerakatokat feltárják és takarítják. Hosszabb távon ez nem mehet, és ebben az erdőjáróktól jelentős szemléletváltozást várnék el. Szerencsére a többség azért megfelelő alázattal, tisztelettel viszonyul az erdőhöz.

Háztartási vagy műszaki hulladék a gyakoribb? 

Itt mindent láttam már. A televíziótól kezdve, a számítógépen át a motorolaj- cseréből és fürdőszoba felújításából származó hulladékig sok minden előfordul a Nagyerdőn. Kihozzák a megunt szobabútort is, a pet-palackok tömegéről meg már nem is beszélek. A szemetelésnek komoly anyagi vonzata is van, hiszen a takarításra fordított összegnek sokkal jobb helye lenne valamilyen közjóléti fejlesztésfinanszírozásánál. Ebben kérem is a média, a civil szervezetek és mindenki segítségét: az ország legszebb erdeje ne váljon szemétlerakóvá!

Visszatérve a klímaváltozásra, az őshonos fák a remélhetőleg magasabb vízszint mellett mennyire fogják bírni a meleget? 

Próbáljuk kezelni ezt a problémát, több elegy fafajjal, szárazságtűrőbb fajokkal indítjuk el ezeket az erdősítéseket, egyelőre a fehér nyárnak még keressük a jó elegy fafaját, amivel egy kicsit meg lehet törni a homogenitását. Tehát sok elegy fafaj lesz (madárcseresznye, ezüsthárs) és a tölgyek közül is próbálunk olyan származásúakat beszerezni, amelyek jobban bírják a szárazságot. Természetesen mindig a helyi ökotípus a legjobb, mert értelemszerűen az alkalmazkodott legjobban a helyi viszonyokhoz. A poloskák okozta kár miatt viszont nincs makktermés, és a kutatók szerint tíz évig nem is várható. A tölgyek gyökérzete is megváltozott: a mélyre hatolni képes karógyökerek helyett inkább nagy tányérgyökereket fejlesztenek.

“Kimentem a Nagyerdőre, és rám jött a hányinger!”

Mit csinálnak a csipkéspoloskák a tölgyfa termésével? 

Az igen apró csipkéspoloska nemrég jelent meg Magyarországon. A nedvkeringést teljesen fölborítják, szívogatják a tölgy nedvét, beavatkoznak a fa élettani folyamataiba. Augusztus második felére a rovarok által károsított tölgyek levelei teljesen elsárgulnak.

Mennyire hat a faállományok változása az állatokra? 

A Nagyerdő madárvilága korábban sokkal gazdagabb volt, amíg kevesebb volt a beépített terület. Szántók, gyümölcsösök, legelők voltak a környéken, oda ki tudtak járni táplálékért. A város viszont lassan kezdi körbenőni a Nagyerdőt, és ahol a táplálékszerzési lehetőségek beszűkülnek ehhez a madárvilág kénytelen alkalmazkodni. Sokféle madár él még a Nagyerdőn: régen volt kis sólyom is, de zöld küllő, fekete harkály, cinegék stb. még mindig előfordulnak. A vaddisznóállományt pedig a sertéspestis fenyegeti. Őz, dám és számos rágcsáló még előfordul itt, de az biztos, hogy a biodiverzitás lehetne a jelenleginél magasabb is. Bár az is maga a csoda, hogy ezer hektár erdő megmaradhatott Debrecen északi határában az évszázados tölgyeivel mindannyiunk örömére.

– N. Nagy Sándor –