2023. október 23. és 30. között az aHang és az Egységes Diákfront (EDF) megrendezi Magyarország első országos, alternatív oktatási népszavazását, amelynek keretein belül hét oktatási kérdésben mondhatnak majd véleményt Hajdú-Bihar megye több településén is. A 7IGEN-es oktatási népszavazás megvalósítását és lebonyolítását az aHang és az Egységes Diákfront (EDF) közösen koordinálja majd. Mostanra pedig már a helyszínek is megvannak, ahol szavazhatnak a Hajdú-Bihar megyeiek – közölte a szervezet.
A kormány mindent megtett azért, hogy elnémítsa az oktatás megreformálásáért küzdőket. Bevezették a státusztörvényt a nyári szünetben, átszervezték a tanév rendjét, előkészítettek egy jogszabályt, ami ellehetetlenítené a pedagógus szakszervezeteket, és minden oktatási népszavazási kérdést elutasítottak. Mindezek mellett pedig a valódi párbeszédtől teljesen elzárkóztak a döntéshozók. Ezért is döntött úgy az EDF és az aHang, hogy ők maguk valósítják meg a referendumot. Jelenleg is zajlanak az előkészületek, hogy október végén minél felkészültebben várhassuk az állampolgárokat a megye különböző településein
– írják a szervezők.
Debrecenben a Csapó utca elején mindennap állandó szavazósátor üzemel majd, illetve mozgó sátrak lesznek a Debreceni Egyetemnél, a Malomparknál, a Holló László sétányon és a Nagypiacnál is.
Több napon keresztül lesz lehetőség véleményt nyilvánítani Hajdúszoboszlón, Hajdúböszörményben, Balmazújvároson, Hajdúnánáson, Berettyóújfaluban, illetve egy-egy nap Mikepércsen, Püspökladányban és Polgáron is jelen leszünk. Magyarország első, alternatív oktatási népszavazásán 7 kérdésben lehet majd szavazni.
A hét kérdés az alternatív népszavazás hivatalos honlapján, a 7IGEN.hu oldalon érhető el. A 7IGEN-es oktatási népszavazás több ponton is újítást hoz majd a hazai politikai részvételiség formájában.
A referendumon szavazhatnak azok is, akik 2023. október 23-ig betöltötték a 16. életévüket. Gajzágó József, az Egységes Diákfront tagja ez ügyben hangsúlyozta, hogy kiemelten fontos, hogy a diákok, akik leginkább érintettjei az oktatás helyzetének, maguk is véleményt alkothassanak az ügyben.
A lebonyolítás során a 2022-ben, az előválasztás alatt alkalmazott ELEVE hitelesített szavazási rendszer frissített verziója kerül majd használatra. Újdonság lesz, hogy a szavazás során folyamatosan nyomon lehet majd követni a részvétel alakulását. Az aHang és az EDF által koordinált népszavazáshoz egy külön oldal is készült, az ahang.hu/7igen, ahol elérhető a hét kérdés, az aktivista jelentkezési felület, valamint az előregisztráció is. Aki előregisztrál, elsőként kap információkat a szavazóhelyekről és ezek nyitvatartásáról, az online szavazás menetéről és a legfrissebb információkról a helyi és országos akciókról.
Jelenleg Hajdú-Bihar megyében mintegy 50 önkéntes jelentkezett segíteni a népszavazást, a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében cél megduplázni a létszámot a hátralévő hetekben. A két szervezet közösségi finanszírozásból és mikroadományokból valósítja meg a 7IGEN-es népszavazást. Az alternatív referendumot szintén a 7IGEN.hu oldalon lehet támogatni.