A Kulturális Örökség Napok alkalmából október 3-án, kedden 11 és 12 óra között látogatható az ország egyik leghíresebb börtöne.
A látogatás előzetes regisztrációhoz kötött, és legfeljebb harminc ember mehet be. Csak 18 évesnél idősebb látogatók jelentkezését várják, akik szeptember 21-ig jelentkezhetnek a Somogyi-könyvtár Dóm tér 1–4. szám alatti titkárságán.
A különleges börtöntúrán csak szolid ruhában lehet majd megjelenni, és nem szabad bevinni a közbiztonságra veszélyes eszközöket, sem alkoholt, sőt a mobiltelefont, táskát, fényképezőgépet, vagy más hang- és képfelvevőket is otthon kell hagyni. A belépéskor és a távozáskor fémkeresővel mindenkit átvizsgálnak.
A Szegedi Királyi Kerületi Börtön két év alatt épült fel, 1885-ben vitték be az első rabokat. Arról kapta a nevét, hogy a folyosói az épület közepén csillagszerű alakzatban találkoznak.
A Csillagban sok híres ember is raboskodott, köztük Rákosi Mátyás és Kádár János is.
FRISSÍTÉS: A harminc hely gyorsan betelt. Hiába álltak sorba majdnem ötvenen hétfőn reggel 8-9 körül a Somogyi-könyvtár előtt, utóbb kiderült, hogy telefonon is lehetett jelentkezni a Csillagbörtön-látogatásra, és már mind a harminc hely betelt. Emiatt felháborodtak a várokozók, kitört a botrány, üvöltözés is volt a Délmagyarország beszámolója szerint.
A szervezők nem számítottak ekkora érdeklődésre, és azt hiába várakozóknak azt ígérték, próbálnak újabb lehetőséget keresni a börtön megnézésre.
Fotók: Frank Yvette – Szegedi Nap